ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Ünnepséget szervezett a vakok és gyengénlátók megyei egyesülete


Ünnepséget szervezett a vakok és gyengénlátók megyei egyesülete

A hagyományokhoz híven ünnepi műsorral és díjátadóval köszöntötte tagtársait a Nemzetközi Fehérbot Nap alkalmából a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete pénteken.
A Nemzetközi Fehérbot Nap célja évről évre a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és gyengénlátók sajátos helyzetére, keresve a társadalomba való teljesebb beilleszkedésük útját.

A jeles alkalomból ünnepi műsorral kedveskedett tagtársainak a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete a kecskeméti Katona József Könyvtárban pénteken.
A résztvevőket Hencz András, az egyesület alelnöke köszöntötte, aki több mint 42 éve egy baleset következtében veszítette el látását. Beszédében hangsúlyozta: a vak embereknek nem szánalomra van szükségük.

- Helyette értelmes segítségre várunk, hogy tanulhassunk, dolgozhassunk, gyermekeket nevelhessünk, és hasznosan élhessük le az életünket. A társadalom szemlélete lassacskán változik a fogyatékos emberek irányában, de sok még a tennivaló - mondta, majd örvendetesnek nevezte, hogy egyre több vak fiatal szerez érettségit, és folytatja tanulmányait a felsőoktatásban. Körükben a legnépszerűbb a jogász, a tanár és a gyógymasszőr szakma.

- Azonban az előítéletek még mindig élnek. Hiába a kedvezmények, a munkáltatók vonakodnak a látássérültek foglalkoztatásától. Olyan világban szeretnénk élni, ahol elfogadással és nem sajnálattal fordulnak a látássérült emberek felé, ahol a fogyatékos személyek a társadalom aktív tagjai - fogalmazott.

Az ünnepségen fellépett többek között a Katona József Színház minitársulata: Sirkó László, színművész és Látó Richárd, karnagy, a Kecskemét Táncegyüttes és Sulyok Péter, az első vak Stand Up előadó. Az egyesület elindítójának emlékére alapított Z. Kovács Bertalan Emlékplakettel ez alkalommal a Vakok Állami Intézetének két munkatársát, Ábelné Pintér Évát és Horváth Gyulát méltatta a szervezet.

Koós Kata, 2019. 10. 18.
BAON.HU

doboz alja
oldal alja