Vakok Világa 1940. december

Vakok Világa
3. évf. 12. szám
1940. december

A Vakok Szövetsége kiadványa.
felelős szerkesztő: dr. Vitéz Kassay Béla
Budapest, 1. Fenyő-u. 7.
telefon: 156 121
postatakarékpénztár: 44744.
pénztáros: Lefort Géza, Budapest, 14. Francia-út 42. (szombaton este 5-7 a Társaskörben)
telefon: 297 500
kiadóhivatal: „Vakok Világa", Rákoshegy.

A VSZ tagdíja évi két pengő. A Vakok Világa előfizetési díja tagnak évi 1,20 P, nem-tagnak 3,70 P.

Tartalomjegyzék:

Szerkesztői üzenetek.

- Fekete szemüveg - azt kérdi, hogy egyáltalán kell-e nekünk, vakoknak fekete szemüveget hordani, és miért. Figyelmébe ajánljuk a VV 1938. októberi számában a 284. oldalon közölt „Ruha, szemüveg, bot" c. cikkünket. Az abban elmondottak ma is szabályoknak tekinthetők, sőt ma, amikor, úgy látszik, a látók munkaközösségében végre mi is helyet kapunk, fokozottan helytállók. Fekete szemüveget minden vaknak viselni kell, még pedig utcán és társaságban egyaránt. Feltétlenül szükséges ez azért, mert legtöbbünk szemgolyója egyfelől csúnya hegek vagy pannusok (a szaruhártyára rákúszott nyálkahártya-csíkok) miatt nemcsak különbözik az ép szemtől, ha-nem csúnya is. Ugyanígy csúnya azok szeme, akik zöld hályog miatt vakultak meg, és a szemgolyójuk, a használatlanság következtében, sorvadt. A legtöbb műszem sem pótolja tökéletesen az igazi szemet a nézőnek, mert fölötte a szemhéjak egyenlőtlenül, vagy túl mélyre borulnak, ami olyan külsőt ad a szemnek, mintha kacsintana, vagy álmosan pislogna. Nagy hiba tehát, ha valaki az ilyen szem eltakarására nem viseli állandóan a jótékony szemüveget, ami éppen neki, aki bizonyára sokat ad külsejére, megszerzi azt a megnyugtató tudatot, hogy a szemlélő nem talál rajta semmit, ami elronthatná azt a jó hatást, amit egyéni képességei reá gyakoroltak. Ugyanilyen hiba, ha valaki csak az utcán, nyilvános helyen viseli szemüvegét. Miért ne szerezzük meg barátainknak is azt a kellemes érzést, hogy ne kelljen eltorzult szemünkbe nézniök. Persze, vannak szerencsés kivételek, akiknek szemén nyoma sem látszik annak, hogy vakok. Én ugyan ebben nem találok semmit, amit szerencsének mondhatnék. Ha már vak az illető, a szeme külleme nem teszi boldogabbá vagy szerencsésebbé. A fekete szemüveget nem kell és nem is szabad szégyelni. Nem csak azért, mert pl. nyáron a látók is ezrével járnak fekete szemüveggel, hanem mert viselése semmivel sem szállítja le értékünket. Ki az közöttünk, aki olyan ostoba volna, hogy restelné és titkolná, hogy vak? Ilyen rövidlátó csak egy látó lehet, aki el sem tudja képzelni, hogy vakon is lehet élni és örülni az életnek! Tegye fel tehát ön is nyugodtan fekete szemüvegét, ha csak a legcsekélyebb elváltozás is van a szeme külsején. Igaz, ezen a ponton már nem egy olyan véleményt hallottam, amellyel nem értek egyet. Persze látók véleményére célozok. A hozzátartozók már megszokták a torz szemet, nem tesz rájuk rossz hatást, azt hiszik és hirdetik tehát, hogy gyermeküknek, szüleiknek, házastársuknak nincsen szükségük fekete üvegre, jóllehet, elméletben elismerik az elv helyességét. Ne hozzátartozókat kérdezzen meg tehát a vak szeme külleme felől, hanem orvosát vagy olyan jóbarátját, akiről tudja, hogy van annyira jóbarát, hogy az igazságot elébe helyezi az udvariasságnak. Ne is avassuk be ebbe a kérdezősködésbe szeretteinket, mert azok - éppen az irántunk való szeretetből kifolyólag - rossznéven veszik, szinte ellenséges cselekedetnek minősítik a jóbarát véleményét, ha az a szemüveg mellett döntött, és ezt éreztetik is vele. Pedig ebben az esetben ők azok, akik ártanak, ismétlem, csupa szeretetből.
- Vasúti jegy - amint már többször megírtuk, félárú jegy váltására jogosító igazolvány csak a Máv. vonalaira kapható. Kiállítási díja postaköltség hozzászámításával 40 F. Beküldeni egy- vagy tízfilléres bélyegekben levélben is lehet. Legyen azonban óvatos, tegye a bélyegeket külön kis papírzacskóba, amit vékony papírból hajtogat össze s ezt varrja vagy ragassza a levélhez, ne magát a bélyeget, mert az ezáltal használhatatlanná válik. Helybeliek természetesen pénzben fizetik. Írjon, ha igazolványra van szüksége, a titkárnak (Balkay Géza, Budapest, 14. Ajtósi Dürer-sor 39.), a kiállított igazolványokat is ő küldi szét a kérelmezőknek. A jegyek személy- és gyorsvonat harmadik kocsiosztályára érvényesek. A jegyvizsgáló igazolásul kérheti a VSZ arcképes igazolványát. Ezt 50 F kiállítási díjért ugyancsak a titkártól kell kérnie. Egy darab 6-9 Cmes fénykép kell hozzá.
- Külföldi levelek - továbbítása síkírásban is bizonytalan, pontírásban pedig - amint a VV is hírül adta - megszünt. Ha egy-egy ilyen levél mégis eljut a címzetthez, a véletlennek tudja be. A szigorítást a külföldi levelek ellenőrzése okozza, ami az országban sok helyen történik, s így az is lehetetlen, hogy egy-egy hivatalos vak ellenőrt alkalmazzanak erre a munkára. A VSZ tett lépéseket ez irányban, de éppen e miatt nem adtak helyet kérésünknek, mert olyan sok helyen kellett volna vak ellenőrt alkalmazni.

Hogyan javítsunk?

A legnagyobb figyelem, gyakorlat és ügyesség mellett is megesik néha, hogy a másoló elhibáz egy-egy betűt, néha az egész szót ki kellene törülnie, mert egy betű kimaradt. Hiába veszi észre azonnal, a törlés veszedelme nem csökken. Kevesen tudják, de így van, hogy az egyszer leírt betű, a papírba belesajtolt jel, a papír rugalmassága következtében egy idő múlva, főleg, ha erős használatba kerül az írás, pl. könyvtári könyvek lapjain, ismét megjelenik, bármilyen gondosan simítottuk is el. ez az oka annak, hogy régi könyvekben oly sok hibát találunk, és el sem tudjuk képzelni, hogyan maradhatott bennük a feltűnő hiba, mikor olyan gondosan ellenőrizte a könyvtári javító... Ennek kiküszöbölésére a hibás pontok törlése előtt vegyük ki a lapot a gépből, táblából és ragasszunk a törleni kívánt pont, betű, szó alá akkora ragasztócsíkot, amekkora a törlés helyén minden irányban túlér néhány milliméterrel. Ehhez nem kell valami nagy kézügyesség. Az a fő, hogy a ragasztócsíkot tényleg a törlés helyére, annak hátára illesszük, és ne mellé. Ajánlatos ezt gyorsan végezni, hogy a csík meg ne száradjon babrálás közben. Ha a hátoldalon szépen elsimítottuk a ragasztócsíkot, s érezzük, hogy az már jól tapad, valami teljesen síma lapra, celluloid-lap, üveg, kézitükör, stb. téve a papírt óvatosan, hogy más pontokat ne sértsünk, de erélyesen eltöröljük a hibás pontot, vagy akár szót. A lelapuló pontok ráragadnak az alattuk lévő ragasztócsíkra, amely többé nem engedi el őket.
Ha teleírott lapban kell javítanunk, ne körömmel töröljük el a fölösleges pontot, mert ez csak azt eredményezheti, hogy megsértjük a szomszédos pontokat is. A kézitáblán ugyan ezt kijavíthatjuk, de az egyszer elnyomott, s ismét kiszúrt pont sohasem lesz többé olyan kemény, tapintásnak ellenálló, mint azelőtt. Ha könyvet másolunk, inkább írjuk össze a hibás helyeket, s féllátó vagy látó ismerőseinket kérjük meg a javítás gondos elvégzésére. Ez nem ejt csorbát egy vak ügyességének hírnevén sem, de meg ez az óvatosság kötelessége is azzal a testülettel vagy egyénnel szemben, aki a másolást rábízta. De a látó se a körmével töröljön. Ügyes eszközt láttam erre Balkay Gézánál, az állami intézet nyomdászánál. Használt fogkefe nyeléből reszelte ki úgy, hogy ott, ahol a nyaka elkeskenyedik, letörte, s a nyélen maradt keskeny véget símára, szögletesre reszelte úgy, hogy csak 3-4 MM széles, de vésőszerűen éles legyen. A javításkor a lapot üvegre, tükörre tegyük, s a most említett eszközzel símítsuk, vagy símíttassuk le a nem kívánt pontokat, de előbb ragasszunk a hátára ragasztócsíkot, hogy többé fel ne púposodjék. Bélyegszél is ragaszt, de ez hamar leesik, mert hitványabb az enyvezése. Magán-feljegyzés javítására persze megfelel. Ha a javításkor eltöröltük az egész szót, s helyére új szót kell írnunk, még ha a szó egy része hibátlan volt is, azaz ha az elnyomott pontokat akarjuk ismét kiszúrni, ragasszunk alá csíkot, hogy ez tartást adjon a törléssel rugalmatlanná tett papírnak.
...y.

A „Homeros"-énekkar gyászhangversenye a rádióban.

Sok kedves régi élmény újult fel bennünk november 2-án délután a rádió-készülék mellett. Az idei évadban először szerepelt személyesen a kitűnő énekkar a mikrofon előtt. Hanglemezekről ugyanis gyakran kapunk számokat a Homeros műsorából rádión. A néhány év előtt felvett „Pátria"-hanglemezsorozat nagy sikere, valamint az énekkar 13-esztendős dicsőségteljes multja a Magyar Rádió igazgatóságát arra készteti, hogy a nagyszerű kórust műsorában évente többször is szerepeltesse. A hallgatók körében nagy népszerűségnek örvendő „Homeros" méltó a megbecsülésre, és ezt minden alkalommal újból igazolja szépen felépített, s gonddal előadott számaival.
Csak természetes, hogy szépség és siker tekintetében legutóbbi, gyászhangversenyük hajszállal sem maradt az eddigiek mögött. A preciziós összetanultság, az eszményi műfelfogás, a szabatos, tiszta előadás, és mindaz a kiváló tulajdonság, melyeket, - mint az énekkar erényeit - már sokszor megdícsértünk, a hangverseny folyamán mindvégig érvényesültek. Műsorukat a régi, jól ismert, de soha meg nem únható számokból állították össze. Bach 1. motettájának tételei, Liszt és Sztára Sándor vokális versenyművei, mind megannyi kedves emlék annak, aki a Homeros diadalmas pályafutását figyelemmel kísérte az idők folyamán. Mi, - a magyarországi vakok ifjú sajtójának munkásai, - mindig szeretettel figyeltük a kar munkáját. A régi kórusszámok, feledhetetlen énekkari esték és ragyogó dalosgyőzelmek emlékét keltették bennünk, s mindazokban, kik az énekkar barátai. A komoly vegyeskari számok között üdítő intermezzó volt a női kar önálló szereplése. A női hangok behízelgő bája, kellemesen enyhítette a gyász komorságát. Az énekkar főként ebben utólérhetetlen. Műsor-összeállítását mindig csín és gondosság jellemzi. Meg aztán kevés énekkar rendelkezik ilyen kiváló női énekanyaggal, mint aminőt a Homeros mondhat magáénak.
Mindezekért hálásak vagyunk az énekkar tagjainak, kik nem szűnnek meg ápolni maguk között a jó szellemet, mely a Homeros művészi munkáját lehetővé teszi. Hálásak vagyunk továbbá Schnitzl igazgató-karnagynak, ki nagy és széleskörű elfoglaltsága mellett is lankadatlan irányítója az énekkarnak. Kívánjuk, hogy a szezon első személyes sikerét ez év számos hasonlóan nagy sikere kövesse.
A viszonthallásra!
Bocskai Imre.

Embertársaim arca.
Egy vak képzeletvilágából.
írta: Gustav Ruderisch.
(Marburger Beiträge zum Blsbildungsw. 1940. 5..)

Az elmúlt tíz év alatt munkatársaim, barátaim oly gyakran tették fel a kérdést: vajjon képes vagyok-e megközelítően helyes fogalmat alkotni magamnak azon embertársaim arcáról, akiket megvakulásom előtt nem ismertem, s a leírások, melyeket ezekre a felszólításokra adtam, a legtöbb esetben olyan találóak voltak, hogy indokoltnak tartom bevált módszeremet ismertetni.
Teszem pedig ezt különös tekintettel látó barátainkra és abban a törekvésben, hogy az egymás iránti megértést ezzel is előmozdítsam. Nagyon nagy örömömre szolgálna, ha ezen túlmenőleg egyik vagy másik látó, vagy nem-látó olvasóm, ennek vagy amannak a sorstársamnak az élete-párja, a maga környezet-szemléleténél hasznát venné beszámolómnak, vagy némi vigaszt találna benne. Azonban mindenekelőtt hangsúlyozni kívánom, hogy egészen 34 éves koromig kifogástalanul láttam, s hogy ezt az időt - bár későbbi sorsomat nem sejtettem - alaposan kihasználtam arra, hogy az embereket, akikkel az élet összehozott, ne csak kívülről nézzem, de belülről is megismerjem. Ez a körülmény ma felbecsülhetetlen segítséget jelent számomra.
A test a lélek háza - és ennek a háznak az utcára néző ablaka az arc. -
Érzékeink közül a látás és hallás azok, melyek közvetítésével keltett benyomások a legmélyebb hatással vannak szellemre és szívre. Ezért ennek a két érzékünknek van a legjelentősebb szerepe erkölcsi és megfontolásszerű érzelmeink, cselekedeteink és megítéléseink kialakításában. Mit sem változtat ezen az a tapasztalaton alapuló tény, hogy a felületességre hajlamos és a véletlenségekre túl sokat adó „látás" - a rokon- vagy ellenszenvtől támogatva - nem egyszer inkább akadályozza, mint-sem elősegíti az embertársaink igazi mivoltába való mélyebb bepillantást. Sőt majd-nem azt mondhatnók: a szemen keresztül az út a szellemhez és az értelemhez, - a fülön át a szívhez és a kedélyhez vezet. Az a megfigyelés, hogy a hallásukat elveszítettek többnyire sokkal szerencsétlenebbeknek érzik magukat, mint a szemük világától megfosztottak, szintén ezt a feltevést látszik igazolni.
Már most miránk nézve megvakulásunk pillanatával megszűnt embertársaink külső szemléletének lehetősége. Az azelőtt látottak tovább élnek ugyan még emlékezetünkben, de új ismerőseink arcvonásainak, arckifejezésének megítélésénél kizárólag a fülre vagyunk utalva. De hát - kérdi bizonyára csodálkozva a legtöbb olvasó, - meg lehet hallani, le lehet hallgatni egy emberi arc kifejezését?! Nem. És mégis.... A természet nem csak látással és hallással, de mindenek előtt hanggal és beszéddel is megajándékozott bennünket úgy, hogy minden ember - mégpedig minden egyes a maga adottságainak és egyéniségének megfelelően más és másféleképpen - ennek a kettőnek össz-hatásával juttatja tudatosan kifejezésre érzelmeit, vagy árulja el öntudatlanul azokat. A művészien felépített vokális zene mellett az emberi beszéd és hang az, melyben - éppen hihetetlen sokfélesége és változóképessége miatt - az érzések, érzelmek és gondolatok a legtermészetesebben és egyszersmind a legegyénibb módon nyilatkoznak meg. Mint ahogyan egy nagy zenei alkotásnál( pl. egy operánál) a költő szavainak értelmét a zene tárja fel, úgy egy idegennel való beszélgetésünk során mindenek előtt az illető hangja az, amiből szavai és mondatai igazi jelentőségére következtethetünk. Sőt ez még akkor is lehetséges, ha a szavakat meg sem értjük.
Ha a hang és beszéd együttes hatását, mint hangszeres zene-művet tekintjük, úgy azt mondhatjuk, hogy a beszélő maga tölti be a hangszer, az előadóművész, és nem utolsó sorban a szerző szerepét is. Ez a hármas bemutatkozás már módot nyújt bizonyos következtetésekre az idegent illetően, aki - tegyük fel - sötét éjjel elénk toppan. Ahogyan bárki könnyű szerrel megállapíthatja, hogy a zene, amit hall, zongorától, orgonától, hegedűtől vagy nagybőgőtől származik-e, éppen ilyen könnyen megkülönböztethetjük, hogy akivel beszélünk, asszony, férfi, leány vagy fiú-e. Ez már magában véve is támpontot szolgáltat az illető arcalkatának legalábbis felületes megítéléséhez. A zene azonban nem csak valamely hangszer hangjainak szabályszerű egymásutánja: a zene a hozzáértő előtt érzelmeket, gondolatokat, sőt táj-szépségeket képes feltárni. Hogy ezt a célt milyen mértékben éri el művével a szerző, az nem egyedül a hallgatón és nem is csak az előadón, hanem elsősorban magának a szerzőnek a lelki mélységén, alkotóerején múlik. Az emberi hang és beszéd szülte műalkotásnál sincs ez másként. Már a beszédmódjáról megkülönböztethetjük egymástól a kolerikust, a flegmatikust, a szangfinikust és a melankólikust. Így a beszéde hallatán tehát meg tudjuk ítélni az illető vérmérsékletét, aminek ismeretében már következtethetünk arckifejezésére. Igaz, hogy az idáig szerzett első, általános jellegű és felületes benyomások alapján még senkiről sem tudnánk pontos arcleírást adni. A hang csengése azonban csakhamar elárulja a beavatottnak a beszélő hozzávetőleges életkorát és egészségi állapotát, amiből viszont következtethetünk a szemek csillogására, vagy az arc ráncaira. Térjünk most vissza a beszéd és zene hasonlatához: minden kimondott szó és mondat hangja, vagyis dallama mellett jól felismerhetően ott rezeg kísérő akkordja. És ez a kísérőzene hangszíne szerint a legkülönfélébb jellemvonásokat tárja fel előttünk. Általánosan ismert tény, hogy az ember jellemvonásai nem csak kézírásban, de arcán is éppen ilyen élesen visszatükröződnek. Azt a benyomást, melyet a beszéd kísérőzenéje révén az illető jellemvonásairól szereztünk, csak még jobban megerősíti, helyesbíti, tökéletesbíti a beszélgetés tartalma. Így idővel könnyen észrevesszük, hogy egy komoly, vagy felületes, egy szellemileg tehetséges, vagy kevésbbé értelmes emberrel van-e dolgunk. Persze itt szigorú különbséget kell tennünk az értelmes, de tanulatlan, és a kevésbbé tehetséges, nem iskolázott egyének között. Az alapvető jellemvonások és a természetes tehetségek figyelembevételével nem túl nehéz egy bizonyos fejalkatra következtetni. És amilyen bizonyossággal az alacsony, vagy magas homlok, éppen ilyen bizonyossággal jelenik meg lelki szemeink előtt a kisebb vagy nagyobb mértékben átszellemült arc, mely immár kezd kibontakozni az ismeretlenségből.
Így egész sor ismertetőjel létezik még, melyekből következtethetünk nemcsak jóbarátaink, hanem a tőlünk távolabb állók arcvonásaira is. A tréfás öreg-úr jókedvű ráncokkal tarkított, mindig megelégedett képe, és a derűlátó, bizakodó tekintete örvendetesen elütnek a szkeptikus szigorú és a borúlátó örökösen fáradt vonásaitól. Az a meleg, jóságos fény, amelyet a mélyen érző, önzetlen ember szeme és egész tekintete sugároz, előnyös ellentéte annak a rideg, sőt legtöbbször jéghideg arckifejezésnek, mely az önző, kimondottan „én-embereket" jellemzi. És mennyivel bájosabb egy mesterkéletlen fiatal leány kissé nyitott szája, mint az érzéketlen, gőgös ember keskeny vonássá összeszorított ajka. És végül: milyen vídám ellentétben áll egymással annak a kis elemistának a fáradságosan ráncbaszedett homloka, aki palatáblája fölé hajolva birkózik a világ problémáival, és azok a mély barázdák, melyeket a gond, az aggodalom, a nélkülözés és a bánat szántott az öreg anyóka egykor rózsás arcába. És mégis: ha a szív még fiatal és telve van jósággal, ebből a ráncos arcból is meleg derű árad.
Némi gyakorlattal és sok jóakarattal nem lesz túlságosan nehéz mindezt meglehetős bizonyossággal eltalálni. Ennél persze sokkal tökéletesebb lesz az a kép, melyet hosszú időn át és sok szeretettel csiszolgatva alkottunk magunknak azokról az ismerőseinkről, akikkel idők folyamán bensőséges baráti viszonyba kerültünk. Ahogyan a hanghordozás minden ingadozásából rögtön felismerjük kedveseink pillanatnyi kedély- vagy egészségi állapotát, úgy a szívünkhöz különösen közelállók jól ismert képére szinte maguktól rajzolódnak fel lelki szemeink előtt a pillanat adta arckifejezések változásai.
Aki megkísérli, hamarosan rá fog jönni, hogy tulajdonképpen milyen nehéz egy embertársunk arcát leírni. Én legtöbbször úgy segítek magamon, hogy azt mondom: ez meg ez ehhez és ahhoz hasonlít. És csaknem mindig eltalálom az igazságot. Olyan véletlen külsőségeket, mint amilyen pl. egy szemölcs, egy gödröcske, vagy éppen a hajviselet módja, természetesen nem tudok megállapítani, de ezek amúgy is teljesen jelentéktelen, mellékes dolgok.
Bizonyosra veszem, hogy eddigi fejtegetéseim ellenére is, nem egy látó olvasóm kétkedőn félrehúzza a száját és úgy véli, hogy azok az arcok, amiket én nagy fáradsággal lefestek magamnak, a valóságban mégis egészen másmilyenek. Ezt a kétkedést nem veszem tőle rossznéven. Hisz jól tudom, hogy látó embertársaim számára milyen sokszor okoz csalódást az első személyes találkozás olyasvalakivel, kit addig csak levelezésből ismertek. Tehát jogosnak látszik a feltevés, hogy én, vagy bármely más sorstársam - ha hirtelen újra látnánk, - szintén így járnánk. De bármilyen jogosnak is látszik első pillanatban ez a feltevés, mégis téves következtetésen alapul.
Az a kép, melyet a látó olyan embertársáról alkot magának, akivel még sohasem állt szemtől-szembe, az esetek túlnyomó többségében a felébresztett rokon- vagy ellenszenv befolyásolta szabadon csapongó képzelet szüleménye. Hogyan is írja le egyik látó a másikat? Ilyesfélén: „magas, nyúlánk, szőke". Ez a leírás találó és hasznavehető akkor, ha arról van szó, hogy egy idegent kell a vasútnál várnunk. Kiegészítések, mint pl. „szemüveget visel", igen célravezetők ebben az esetben. De milyen kevés köze van mindennek a külsőségnek az illető idegen jelleméhez és ezzel legsajátosabb egyéniségéhez! Csodálkozhatunk-e hát a csalódáson? És mennyivel fokozottabb mértékben áll ez akkor, ha az illetőről semmiféle előzetes leírást nem kaptunk. Ilyenkor az elképzelt magas szőke úr helyett egyszerre egy alacsony, fekete toppan elénk - és kész a csalódás.
Az elképzelés eme kétes értékű módjával szemben, amely tisztán rokonszenvre és az érzelmekre támaszkodik, én az egyes emberek arcát jellemük alapján alkotom meg magamnak. Tehát éppen ellenkezőképpen járok el, mint azelőtt, amikor az arcvonásokból igyekeztem a jellemet, az életkort és az egészségi állapotot kideríteni. De még tovább megyek. Szemem világának elvesztése előtt bizonyos gyakorlatra tettem szert a grafológia terén. Ennek még ma is hasznát látom. Ebből az időből való feljegyzéseim segítségével feleségem el tudja magyarázni az egyes kézírások jellegzetességeit. Ebből következtetéseket vonok le a levélíró bizonyos jellemvonásait illetően, s az így felismert tulajdonságokból viszont némi fogalmat alkotok magamnak arcvonásairól, még mielőtt a hangját hallottam volna. Ez persze lényegesen nehezebb annál, mint amikor hosszabb beszélgetés alapján mintázhatom meg magamnak az illető képét.
Ha az ilyen módon összegyüjtött benyomások nem is szolgáltatnak elég adatot, teszem azt, egy körözőlevél kibocsátásához, mégis kielégítően megközelítik a valóságot. És ha mi, akik a szívünkkel vagyunk kénytelenek „nézni", könnyen el is siklanánk egyik vagy másik külsőség felett, környezetünk gondoskodik róla, hogy tudomásunkra jusson.
Az a nézet, hogy a vak, ha hirtelen látóvá tennék, visszakívánná vakságát, mert akkora csalódást jelentene számára szeretteinek megpillantása, bárhogy bizonygassák is, véleményem szerint a regék világába tartozik és legjobb esetben egy látó képzeletének a terméke, de sohasem vallaná azt magáénak egy világtalan.
fordította: MM.

Hirdetések.

Eladná rövidített írásban nyomtatott Czappik-féle róm. kat. vászonkötésű imakönyvét 5 P-ért Czech Mária, Bpest, 14. Hermina-út 7.
- Vak dohánykisárusok közös mozgalom megindítása céljából jelentkezzenek írásban Reichart Kornélné dohánykisárusnál: Kispest, Hősök-tere 10.
- Levelezni óhajt sorstársnőivel: Sinkovics Margit, Kaposvár, Szent László-u. 43.
- Venne róm. kat. imakönyvet: Larisch Paula, Bpest, 14., Hermina-út 7.

Figyelem!

Kérjük azokat, akik pénztárosunktól felszólítást kaptak hátralékuk megfizetésére, igyekezzenek kötelezettségüknek minél előbb eleget tenni. Ha pedig olyanok is kaptak felszólítást, akiknek nincs tartozásuk, azok írják meg pénztárosunknak, hogy mikor, mennyit és milyen célra fizettek.

Néhány szó a szóvégi magán-hangzóról.

Lapunknak azzal a közlésével kapcsolatban hogy az ősz folyamán rövid-írás-versenyt rendezünk, soha nem képzelt fellendülés indult meg a rövid-írás gyakorlásában. Nagy kelete van a nem-régiben megjelent összefoglaló füzetnek, amely a rövid-írás jeleit s a benne történt változásokat ismerteti. Meg kell jegyeznünk, hogy nagyon nagy örömmel olvassuk a hozzánk érkező rövid-írású leveleket, amelyek arról tanúskodnak, hogy sokkal többen írják és olvassák a rövid-írást, mint ahogyan gondoltuk, s hogy nem egy akad, ki hibátlanul írja. Éppen ezért örömmel teszünk eleget annak a kérésnek, hogy ismertessük-miképpen kell értelmezni a szóvégi magán-hangzó el-hagyását. Mindenek előtt jegyezzük meg, hogy nem valamennyi szó utolsó magán-hangzójáról van szó, hanem csakis a szó-rövidítésekéről. Sok olyan szórövidítésünk van ugyanis, amely magán-hangzóra végződik, s ezek a hangzók, midőn a szót ragozzuk vagy képzővel látjuk el, megnyúlnak, hosszúvá lesznek. Pl.: katona katonával, munka munkára, puszta pusztában, stb.. Régen ezeket a szavakat szójeleikkel így írtuk volna: ktáv, zsáo, puáb. Most pedig így: ktv, zso, pub, s amint látjuk, az "a" betűk el-hagyása nem okoz zavart az olvasásban. Ha meggondoljuk, nem is súlyos el-hagyásról van szó, hiszen a rövidírási jel a szó teljes alakját jelenti, tehát magától értetődik, hogy jelenti és jeleli a szónak azt az alakját is, amelyben a végső hangzó meghosszabbodik, megrövidül vagy teljesen kiesik, és nem is került volna szóba, ha a régi rendszer túlzott aggályoskodása ki nem íratta volna. Ezért kell most hangsúlyoznunk, hogy azok a szórövidítések, amelyek magán-hangzón végződő szavakat jelelnek, jelelik a szó teljes alakját továbbképzésben is, tehát akkor is, ha a szó végső magán-hangzója meghosszabbodik, megrövidül vagy akár kiesik. Nem írjuk ki tehát a megnyúlt magán-hangzót, ahogyan régen egykor tettük, mert ezzel is megtakaríthatunk egy betűhelyet, amellyel pedig bizony takarékoskodnunk kell, hogy minél kisebb helyre minél többet írhassunk, hiszen ez a rövidírás célja. Ismételjük, ez nem valamennyi szóra vonatkozik, hanem csak a szórövidítésekre.
...y.

Nők rovata.

Közeledik ismét Karácsony, a szeretet és béke szent ünnepe. Milyen különösen hangzik ez most: „szeretet és béke"! Hiszen nem is nagyon messze tőlünk ágyúk és bombák rettentik embertársaink millióit. Minket Isten kegyelméből a közvetlen veszedelem eddig még elkerült, sőt elszakított testvéreink egy része is visszatérhetett hozzánk. Mégis érezzük mi is a mai idők nyomasztó súlyát és feltesszük a kérdést, vajjon lehet-e, szabad-e örömmel készülnünk Karácsony szent ünnepére? Sokan sóhajtunk fel magunkban: olyan szegények vagyunk, még apró kis ajándékokra is alig-alig telik, pedig az az igazi öröm, ha másoknak szerezhetünk örömet.
Egy falusi lányka már hetek óta dolgozgat azon, hogy kis húgainak apró ajándékokat készítsen. Egész éven át gyüjtögette a különböző színű pamutmaradékokat, s ezekből ügyesen kis baba- és állatfigurákat formál. Mások, akik tehetik, meleg holmit, - kesztyűt, sálat - kötögetnek. Megint mások megtakarított pénzecskéjükön apró ajándékokat vásárolnak. De milyen sokan vannak olyanok, akiknek semmire sem telik! Ó, ne szomorkodjék e miatt senki! Hiszen a karácsonyi ünnep lényege nem külső örömök szerzésében áll. Igazi lényege: kapcsolatot keresni és találni az örök szeretet forrásával s meríteni abból annyit, hogy másoknak is juttathassunk belőle. Mert akinek a szíve megtelik szeretettel, az önkéntelenül is szeretetet áraszt maga körül és munkálja a békességet a maga kis körében s ezzel ő is elősegíti a világ megbékélését, Isten országának eljövetelét. Hát lehet-e ennél dicsőségesebb feladat?
Ha ilyen gondolatokkal és vágyakkal megyünk Karácsony elé - legyünk bár szegények - nem lesz örömtelen az ünneplésünk.

Nemsokára búcsút veszünk ettől az esztendőtől. Illik ilyenkor számot vetni azzal, mit is végeztünk ebben az esztendőben. Vajjon a „nők rovata" nyujtott-e valamit is sorstársnőinknek? Vette-e valaki hasznát az e rovatban közölt háztartási és egyéb tanácsoknak, kézimunka-mintáknak? Ha csak néhánynak is segítségére lehettünk, elmondhatjuk, hogy nem dolgoztunk hiába.
Ebben az évben aránylag nagyon kevesen kerestek fel minket leveleikkel. Igen nagy volna a mi örömünk, ha az új esztendőben nagyobb érdeklődést tapasztalhatnánk olvasóink részéről. Kérjük, írjanak minél többen, bírálják meg közléseinket, szóljanak hozzá; írják meg, milyen irányú közléseket szeretnének. Leányok, asszonyok, fogjunk össze, akarjunk együtt-dolgozni! Valaki felvetette azt a gondolatot, hogy jó volna a szövetség keretén belül külön női kört alakítani. Kérünk ehhez is okos hozzászólásokat mellette vagy ellene: van-e szükség külön női körre? Akinek vannak erre vonatkozólag jó gondolatai, fejtse ki azokat részletesen. Boldog Új évet minden olvasónknak!