Vakok Világa 1940. július

Vakok Világa
3. évf. 7. szám
1940. július

a Vakok Szövetsége kiadványa.
felelős szerkesztő: dr. Vitéz Kassay Béla
Budapest 1. Fenyő-u. 7.
telefon: 156 121
postatakarékpénztár: 44744.
új pénztáros: Lefort Géza, Budapest 14. Francia-út 42. (szombaton este 5-7 a Társaskörben)
telefon: 297 809
kiadóhivatal:
„Vakok Világa", Rákoshegy.

A VSz tagdíja két pengő. A VV előfizetése évi egy P.

Tartalomjegyzék.

Levél a szerkesztőhöz
Hozzászólások a szövetségi műhely kérdéséhez
A vak és a légoltalom
Antonio Capri
„Édesanyám"
Vezetőkutya-iskola
Hirdetések itt lent és
Hírek a nagyvilágból
Nők rovata: kötés-minták
Melléklet: rövidírásverseny és az angora-nyúlról

Hirdetés: 30-soros pontírótáblámat 16 pengőért eladom; ez árba egy 28-soros táblát 10 P értékben beszámíthatok. Jahn Ödön, Budapest 14. Jávor-utca 3..

Levél a szerkesztőhöz.

Annyi év után újra Budapesten jártam.... Istenem, de szívesen kiönteném a lelkemet: mit is jelent az nekünk, határon túl élő magyaroknak, odaát lenni! De ezt önök, akik mindig ott élnek, úgy sem értik, nem érthetik; ne is beszéljünk hát róla. Engedje meg inkább, hogy elmondjam, mi tűnt fel nekem néhány napi ott-tartozkodásom alatt vakokkal kapcsolatban. A legfeltünőbb volt az, hogy valami élénkség látszik vakügyi téren. Sorstársaink nem olyan reménytelenek, mint régen s ha kész eredményről nem is beszéltek, úgy tűnik nekem, mintha új idők szele rázná föl a magyar vakokat évszázados dermedtségükből és várakozás tölti el a lelkeket. Hallottam sok mindent, beszéltek a régi rendszerről, az új elgondolásokról s örömmel látom, hogy végre fog történni valami. Igen, el kell tünni a régi világ maradványainak s új életet kell önteni az alélt vakügybe, hogy megújuljon minden s új lehetőségek táruljanak a vakok elé. Nagyon szép, szívet dobogtató dolgok ezek, de kell, hogy felkészüljenek rá a vakok is. Ne higyjük, hogy elég a vezetőktől várni a helyzet megváltoztatását s beülni a készbe. Ahhoz hogy sorsunk jobbra forduljon, nekünk is meg kell változnunk. Be kell látnunk, hogy mostoha helyzetünk nem csak a látó társadalom nem-törődömségének, a közigazgatás helytelen gondoskodásának tudható be. Legalább annyi része van benne a vakoknak is. Sok panaszt hall az ember afelől, hogy a vak kefekötő vagy kosárfonó nem tud munkája után megélni. Való, hogy nagy a verseny a látó iparosokkal, a gépi üzemekkel. A legnagyobb ellenség azonban nem ezek, ha-nem a tudatlanság s a gyakorlatlanság. Vagy meg akarunk élni munkánk után, vagy nem. Ha igen, úgy meg kell tanulnunk a munka minden csinját-binját, a nyersanyag előkészítését, az értékesítés fogásait. Bizony be kell vallanunk, hogy párját ritkítja az a vak kefekötő, aki egyebet is tud, mint behúzni, aki tud olcsó szőrt feldolgozni, a böllértől megvett nyers sertét kikészíteni. Drága kész anyagot veszünk és csodálkozunk, hogy nem vagyunk versenyképesek. Hányan vannak közöttünk, akik elmondhatják magukról, hogy úgy értik a szakmát, mint az átlagos látó mester? Hallottam olyan véleményt is, még pedig vak szájából, hogy a vakok általában nem alkalmasak ipari munkára, mert csak kis töredékük tud annyit termelni, hogy megél belőle. Én azt hiszem, közelebb járok az igazsághoz, ha azt mondom, hogy a kevés termelésnek inkább a kiképzés hiányos volta, mint a vak munkára való alkalmatlansága az oka. Így esik aztán, hogy több-kevesebb próbálkozás után a magárahagyott vak vagy közsegélyre, vagy még rosszabb sorsra jut. Magamról nem beszélek, de tudok olyan vak kosárfonóról, aki nem csak tisztességesen megél munkája után, ha-nem büszkén állítja, hogy látó versenytársa csak éppen hogy megél mellette. Hiszem és vallom, hogy a vak munkás is ér annyit, mint a látó, ha rátermett s ha jól képzett! Hány látó iparos van, aki nyomorog s hány, aki jól él munkájából! Melyiket fogadjuk tehát el bizonyítónak: való a látó ember iparosnak? Vagy nem való? Tény, hogy hátrányban vagyunk a látókkal szemben, de ezt a hátrányt egyrészt tudomásul vesszük mondván, hogy erről nem tehetünk, másrészt pótoljuk szorgalommal, több-tudással, s ha érdekeinket elég nyomatékkal tudjuk a kormány elé tárni, kaphatunk különböző kedvezményt s ez kiegyenlíti hátrányunkat. Vigyázzunk azonban, hogy a közvélemény s hatóságok jó irányban fejlődő rokonérzését el ne játsszuk. Hallottam, hogy az egyik színház titkáránál egy vak minden hivatalos megbízás nélkül jegyeket kért a Vakok Szövetsége nevében. Egyszer megtagadták kérése teljesítését, mire olyan követelően lépett fel, hogy a titkárság panasszal fordult a szövetséghez. A másik esetnek magam voltam tanuja. Villamosra szálltam s jegyet kértem a kalauztól. Ez megkérdezte, nincs-e igazolványom. Vidéki vagyok, feleltem. Mégis jobban megérdemelné, bólintott ő, mint az az úr a sarokban;... Micsoda vak az, aki újságot olvas?!... Hát ezek nagyon helytelen dolgok és - úgy vélem - a vakok szövetségének erőteljesen kell ellenük tiltakozni. Az előbbi alkalmas arra, hogy elkedvetlenítse a színházak vezetőségét attól, hogy jegyeket juttasson a vakoknak, az utóbbi pedig egyenesen a kedvezményes villamosjegyeket veszélyezteti. Ha valakit a sors annyira kedvező helyzetbe hozott, hogy van annyi részlátása, hogy meglátja a betűt, legyen annyi jóérzés is benne, hogy ezt a képességét ne akkor fitogtassa, amikor nyilvános helyen mint vak mutatkozik. Kedvezőtlen fényt vet ez azokra is, akik a jegyigénylőket előterjesztik, mert hiányos ellenőrzést árul el.

Hozzászólások a szövetségi műhely kérdéséhez.

„Tekintettel arra, hogy aVSZ nem rendelkezik akkora tőkével, amely az üzem felállítási költségeit fedezné, s figyelembe véve azt is, hogy az állam segélyez olyan üzemeket, amelyekben vakok dolgoznak, sem a Szövetség, sem az állam nem tudja, ill. nem akarja felállítani a műhelyt. Pedig a gondolat jó! Meg kell lennie!.. De hogyan? Új munka-ágakkal kísérletezni kezdő üzemben nem lehet, mert ez az üzem kivégzését jelentené még akkor is, ha tőkeerős volna. Szerintem egyelőre a kosár- és kefe-munkánál kell maradni. Úgy gondolnám, hogy az uradalmakat meg lehetne nyerni, hogy a kefe- és kosárszükségletüket a Szövetség műhelyében fedezzék. A beszerzés ezen módja kétféle lehetne: 1. az uradalom által termelt nyersanyag feldolgozása, 2. ahol ilyesmi nincs, az üzem adhatná az anyagot. A vesszőanyag beszerzését is az uradalmaktól gondolom. A kefeanyagot, ha lehet, nyerstermelőtől, ha nem, szaküzletben gondolom. A tulajdonképpeni hangsúly szerintem a vásárlóközönségen van, mert ha van megszervezett vevőkör, az áru le nem kötött részének eladása külön haszon. Az ipari termékek értékesítésénél üzletek felállítását javasolnám, továbbá az ebben a szakmában foglalkozóknak, t.i. az önálló kereskedőknek árúval való ellátása, ha ugyan az illetőknek nagyobb a szükségletük, mint amennyit ők maguk elő tudnak állítani. Mert a nagyközönségre számítva műhelyt alapítani könnyelműség volna. Ha sikerülne elgondolásomat megvalósítani, azaz uradalmakat vevőkül megnyerni. Az üzem felállítását olyan helyen javasolnám, amely az uradalmak központjába esik. A főváros szerintem nem jó. Ott az élet aránylag drága; kisvárosban volna ennek létjogosultsága. Az uradalmi szükségletek nagy részét durva munka teszi, amit kevésbbé jó munkás is előállíthat. A megkezdéshez szükséges tőke megszerzése a kérdés ugrópontja. Ha sikerült több uradalmat az eszmének megnyerni, kimutatást készítenénk azok évi szükségletéről, a felajánlott nyersanyagról, a kifizetendő üzemköltségek, munkadíj stbről. Ha az így felállított mérleg van annyira előnyös, hogy lehet rá alapozni, úgy az üzem elindításához kölcsönt vehetnénk fel, amit a nyereségből törlesztenénk. Az üzem vezetését úgy oldanám meg, hogy a VSZ szakértővel az élén, bizottságot jelölne ki, mely ellenőrizné a vezetést. Tulajdonos a VSZ volna. A műhelyt féllátó vezetné, persze olyan, aki jól érti a szakmát. Irodai munkára is féllátót alkalmazhatnánk. Ha az üzem életképes, lassan új munka-ágakkal is kísérletezhetnénk.
Moór J."
- „Szövetségünknek olyan intézményt kellene elsősorban létesíteni, amelyben a művésztehetséggel bíró vakokat képeznék ki. Így a zenei, költői és színészi pályára alkalmas egyéneket. Sokan szerepelhetnének a rádióban is, ahol nem fontos a látás, csak a tehetség.
Nekünk, vakoknak, a művészetekben is érvényesülnünk kellene, mert, az én elgondolásom szerint, ezzel az iparos-vakok megbecsülését is nagyban elősegíthetnők.
Papp Kató."

A vak és a légoltalom.

Sorainkból aránylag kevesen dolgozhatnak hadi üzemekben, vagy kaphatnak beosztást a légelhárító tűzérség fülelő-szolgálatában. De a ma háborújában inkább mint valaha, áll az a tétel, hogy valamennyi használható erőt össze kell fogni, és sorompóba kell állítani az ország védelmének érdekében. Az idők parancsának mindenki eleget tesz - nekünk vakoknak sem szabad magunkat kivonnunk alóla, ha erőnk, egészségünk egyébként ép.
Valamennyiünk számára nyitva áll a polgári légoltalomban való részvétel lehetősége. A közreműködés lehetőségének kérdésében az a körülmény, rendelkezünk-e még némi látással vagy sem, nem játszik döntő szerepet. Természetes dolog, hogy a vak - különböző okokból - nem sorozható be a házi őrségnek a veszély közvetlen leküzdésére kijelölt tagjai közé. Számára éppen ezért nem is teszik kötelezővé a légoltalmi tanfolyamokon való részvételt. De hogy hozzátartozóival, lakótársaival együtt meghallgassa azokat, annak semmi akadálya nincsen. Ezeken a tanfolyamokon elsajátíthatja mindazokat az elméleti ismereteket, mint a látók, sőt mozgékonyságának, ügyességének megfelelő mértékben részt vehet a gyakorlatokban is. Mindenek-előtt megtanulhatja, hogyan kell bánni a gáz-álarccal. Hogy pedig ez a tényleges veszély esetén - amikor lehetőleg ki-ki kell, hogy maga gondoskodjék magáról - milyen fontos, felesleges hangsúlyoznunk. A tanfolyamon a házi őrség parancsnoka és tagjai is megismerik az illető vak képességeit és így meg tudják ítélni, hogy szükség esetén hol lehet alkalmazni. A látók velünk szemben leg-többször hamis, „sajnálkozó" álláspontra helyezkednek. Ha ebből a helytelen beállítottságukból kifolyólag a légoltalommal kapcsolatosan is megnyílvánulna az a vélemény, hogy a világtalant féltő gonddal távol kell tartani minden tevékeny közreműködéstől, úgy ezzel a véleménnyel itt is a legerélyesebben szembe kell szállnunk.
Lássuk most már, miként teheti magát a vak légi riadó esetén hasznossá? Persze erre pontos utasítást adni nem lehet, mert nem ismerjük előre az akkor adódó helyzetet. Így csak néhány általános jellegű útbaigazítással akarunk itt szolgálni.
Számolnunk kell azzal, hogy tényleges riadó esetén feledésbe merül egy vagy más, talán mellékesnek tetsző rend-szabály, melynek betartása a veszély leküzdésében közvetlenül résztvevőkre nézve mégis nagyon fontos. Segítség ilyenkor már az is, ha a vak, az elméleti szabályok ismeretében, meg tudja adni a szükséges teendőkre az utasításokat. Még hasznosabbá teheti magát akkor, ha arról van szó, hogy a sötétségben adott helyen található, bizonyos tárgyat el kell hozni és általában mindig, ha az elsötétítő épületben gyors és biztos tájékozódásra van szükség. Ezen a téren - ismert környezetén belül - a vak messze felülmúlja a látót. Áll ez mindazokra a mozdulatokra, fogásokra, melyeknek elvégzése, nem lévén bennük jártas, a sötétben a látónak sok időbe tart. (Ilyenkor pedig az idő nagy kincs!) Ezek közé a műveletek közé tartozik pl. a víztömlőnek a fecskendővel való össze-csatolása. Tűz esetén a világtalan a veszély fészkétől távolabb eső víz-tartókat töltheti, ill. ürítheti. A mentési munkáknál, ha fürge és gyakorlott ebben, közreműködhetik a kötelek felerősítésénél. Igen fontos feladat hárul rá akkor is, ha az óvóhelyen egybe-gyűlteken ború-látó hangulat akarna úrrá lenni. Ilyen esetben a háború alatt egyébként is mindig közbe kell lépnie, annyival is inkább, mert hiszen a felvilágosításra és megnyugtatásra szolgáló érveket éppen olyan jól ismeri, mint a látók.
Mindaz, amit itt elmondtam, nem tart igényt arra, hogy szakvéleménynek tekintsék. A légoltalommal kapcsolatos ismereteimet magam is csupán az idevágó szakirodalom egy csekély töredékéből és a tanfolyam anyagából merítettem, valamint azokból a személyes tapasztalatokból, melyeket a gyakorlati próbákon való igen jó eredménnyel járt részvételem alkalmával szereztem. Nagyon kívánatosnak tartanám, hogy más, nálamnál hivatottabb személy is állást foglaljon ebben a kérdésben.
Befejezésül még csak arra szeretném sorstársaimat figyelmeztetni: a légoltalomban való tevékenységgel kapcsolatban senki ne becsülje túl, de ne is becsülje alá képességeit. Ismerkedjünk meg idejekorán és alaposan az anyaggal, hogy, ha komolyra fordul a dolog, emberül megálljuk a helyünket itthoni frontunkon.
F. Hinze.
(„die Blindenwelt", 1940 3.)
MM.

Antonio Capri olasz vak zenetörténész.

Nevét a zenetudomány világszerte jól ismeri, mert a fiatal szerző zenekritikai munkái gyakran keltenek feltűnést a bennük megnyilatkozó fínom kidolgozás és eredeti felfogás által. Híres művészek, a hangszerek virtuózai, világszerte nagyrabecsült karmesterek is szívesen és megbecsüléssel fogadják tárgyilagos bírálatait. Az olasz vakok testvéri érdeklődéssel figyelik pályáját s szeretnők, ha a VV olvasói is megismerkednének ezzel az olasz zenetudóssal, akinek szakmája körében már-is átlagon felül tekintélye van. Antonio Capri Milanóban született 1901-ben. Atyja jónevű ügyvéd volt. Élete első évében vesztette el látását. Látásának visszanyerésére mindent megkíséreltek, de hiába. Az elkeseredett szülők korán hozzáfogtak a vak fiúcska neveléséhez és pedig legnagyobbrészt magában a szülői házban. Schieppati, a milanói vakok intézete zenetanára, hamarosan felismerte a gyermek zenei hajlamait. Capri 16 éves korában a pármai zeneiskola zongora-szakosztályán oklevelet szerzett. Gyakran játszotta saját szerzeményeit is. Ekkor atyja továbbképzését a milanói konzervatórium tanárára, Orefice-re bízta, aki híres zene-kritikus volt. S íme az ifjú Capri lassanként lemond a szólóművész ragyogó álmairól, le a zeneköltésről s egyre jobban hajlik a komolyabb, de sajnos lélektelen zenetudomány felé, amely feltárja a zene történetét, elemzi jelentőségét, a többi művelődési ág között, és feltárja a különböző századok zenei alkotásainak értelmét és jelentését: szóval, zenetörténész lett. Ehhez nem elég, hogy szaktudása legyen az egyes zeneágakban, hanem irodalmi és nyelvészeti ismeretekre, és biztos megérzésre van szüksége, amellyel megérezze a lángelmék lelki mozgalmait, amit azok az egész emberiség vágyaiból és érzéseiből a zenében össze-sűrítettek. Úgy látszik, hogy Caprit nemcsak tanítója befolyása, hanem a maga elmélkedésre hajló természete s az ösztönös törekvés, hogy gondolatait tisztán, szépen és tömören fejezze ki, avatta zenetörténésszé. Capri majdnem teljesen külső segítség nélkül szerezte meg széleskörű műveltségét, amiben rendkívüli emlékezőtehetsége nagy segítségére volt. Könyv nélkül tudta pl. Dante „isteni színjáték"-át s rengeteg más költői művet. Eleinte irodalmi művek, Goethe alkotásai, főként Faustja felől ír, később egészen a zeneirodalomra tér át. Hatalmas, gazdag tartalmú szak-munkái jelennek meg. „Az európai zene a 17-ik században", „Az európai zene a 18-ik században" „A zene és az európai zeneszerzők 1800-tól 1933-ig". Annak a műnek, amelyen most dolgozik, a címe: „Werdi az ember és a művész". Capri már-is komoly, elismert tudós, akinek sikerült úgy a zeneszerzők, mint a zeneművészek rokonszenvét is megnyernie. Capri kedvező körülmények között él; így zavartalanul dolgozhat. Szakképzett titkárt tart, aki felolvassa neki a szükséges könyveket, idegen nyelvű műveket; és egy zenészt, aki felolvassa neki a kívánt hangjegyeket. Ez azonban nem csökkenti munkásságának értékét.
Capri nemcsak hideg kritikai szellemmel tanulmányozza a művet, ha-nem egyúttal - mint az ékszerész, - csiszolgatja is a fínom anyagot, hogy megragyogtassa, felszínre hozza annak belső szépségeit.
Capri a milanói vakok tanintézetében zenetörténelmet tanít. Szerkeszti a milanói hangversenytársaság jelentéseit, gyakran tart zenetudományi előadásokat az előkelő nagyvárosi közönség előtt.
Capri méltán foglal helyet a zenetörténelem művelőinek legnagyobbjai között.
MM.

„Édesanyám".

Ez a címe annak a nagyszabású filmnek, melyet vak-vonatkozása miatt sorstársainknak is figyelmébe ajánlunk. Az Ufa-filmgyár ezt a német szövegű filmet óriási sikerrel mutatta be nálunk is. A film, melynek vezér-könyvét Gerhard Menzel írta, Németországban a legmagasabb állami elismerésben részesült.
Története egy jóságos és feddhetetlen édesanya sorsát vázolja, aki, korán özvegységre jutván, szívós küzdelemben a mindennap gondjaival, egyedül négy gyermekének él. És ennek a gyermekei boldogságáért, jó-létéért végigharcolt önzetlen anya-életnek a megkoronázását jelenti az az áldozat, melyet megvakult Pál fiáért hoz. Pirlinger Pál gimnazista korában, sértett önérzetétől Hajtva - hogy bebizonyítsa pajtásai által kétségbevont bátorságát - átmászott egy hosszú, szűk csatornán, mely a vasúti töltésen vezet keresztül. Még nem ért ki a csatorna túlsó oldalán, mikor vonat robogott át fölötte... a mentők eszméletlenül szabadítják ki a csatornából. Felépülése után folytatja ugyan tanulmányait, de nagy árat fizet merész cselekedetéért. Fokozatosan elveszíti látását; mint medikusnak félbe kell hagynia egyetemi tanulmányait. Az orvosi beavatkozások egész sora kudarcot vall. Pál már nem hisz a gyógyulás lehetőségében. Ekkor az édesanya, - aki úgy véli, hogy félszemmel is meg tud élni, ha ezáltal gyermeke visszanyerheti legalább egyik szeme világát, - nagy dologra szánja el magát: felajánlja egy kísérleti műtétre az egyik szemét.... Az átültetendő szaruhártyának kell pótolnia az elpusztultat. A műtét sikerül. Valamennyi Pirlinger-testvér bőségesen részesült az önfeláldozó tiszta anyaszeretet áldásaiban, de kétségtelen, hogy Pál a leggazdagabban....
Menzel elgondolását Gustav Ucicky rendező vezetésével kiváló művészek valósították meg. Az anya szerepét Kéthete Dorsch játszotta, a világtalan Pál nehéz szerepét pedig Hans Holt alakította olyan mesterien, és valószerűen, hogy teljes elismerést érdemel.
Így csak azt kívánhatjuk, bár sorstársaink közül is minél többen végigélvezhetnék ezt a darabot, mert mi-óta az egykori némafilmből hangosfilm lett, az a mi számunkra is hozzáférhetővé vált és nekünk is élményt jelent.
(Erich Kurt Kittel-nek a „die Blindenwelt" 1940 3-ban megjelent cikke nyomán)
MM.

Vezetőkutya-iskola.

A vezetőkutya, ez a mindig segítésre kész, soha el nem foglalt, sohasem kedvetlen kísérő, felbecsülhetetlen könnyebbséget jelent gazdájának. Birtokában a vak nemcsak mozgási szabadságát nyeri vissza, ha-nem sokszor munkája elvégzése, hivatali, vagy munkahelye csak úgy válhatik elérhetővé, hogy a bonyolult utat kutyája segítségével teszi meg. A film első képén egy kiképzett vezetőkutyát mutatnak be. A második képen a dortmundi vezetőkutya-iskolát látjuk. Egyemeletes, kb. 30 M hosszú épület, melyben 24 ketrecben ugyanannyi kutyának van hely. Az épület előtt kb. 25-ször 30 M-es térség van, ehhez csatlakozik egy 50-szer 95 M nagyságú, beültetett, állandóan gondozott s rendben tartott terület, amely utakra van osztva. Ezen a területen, ill. utakon kezdik tanítani a fiatal vezetőkutya-növendékeket. Nem könnyű feladat ez; ugyan-csak próbára teszi úgy a kutya, mint az oktató türelmét és képességeit. Nem is alkalmas vak vezetésére akármilyen kutya. Legjobbak a ragaszkodó, engedelmes, nyugodtan, biztosan közlekedő állatok. Ezek közül is a nőstény kutya az alkalmasabb.
A használhatónak talált kutya oktatása engedelmességre szoktatással, ennek gyakorlásával kezdődik, hogy a kutya minden elképzelhető helyzetben szót fogadjon gazdájának. A következő képek mutatják, milyen híven követi az állat gazdája parancsait: Leülni! Hangot adni! Szolgálni! Ezek a gyakorlatok a közlekedésre való kiképzés alapja. Képtelenül nagy feladatot ró az oktatóra, hogy beleidegezze a kutyába mindazokat az akadályokat és veszedelmeket, amelyektől majd gazdáját óvnia kell! Látható a képen, hogyan halad át az oktató tanítványával egy úttesten s hogyan figyelmezteti a járdaszélekre. Egy másik képen megítélhetjük, hogy a kutya már egyet-mást tud: a járdán eléjük kerülő akadályt ügyesen kikerüli, s egy lépcső előtt visszatartja oktatóját, hogy bele ne ütközzenek. Legnagyobb követelmény a kutyával szemben, hogy biztosan és meggondoltan vezesse át gazdáját a forgalmas úttesteken. A nagyváros legforgalmasabb útvonalain végzik az oktató s a kutya gyakorlataikat. Kaput, ajtót is ügyesen megkeres gazdája parancsára a vezetőkutya. A jól képzett vezetőkutyának húszféle parancsot kell agyába vésni. Legtöbb esetben 2-3 hónapig tart a kiképzés, ez-után kezdődik a vakkal való gyakorlás. A kutya az első pillanatban észreveszi, hogy új urával valami nincs rendben, ez más, mint aki eddig sétálni vitte, s megkísérli, hogy ő uralkodjék a helyzeten. A vaknak a feladata, hogy ezt megakadályozza, s ő legyen úrrá a kutya fölött. Ha a kutya a vezetésben hibát követ el, a gyakorlatot addig végeztetik, ismétlik vele újra meg újra, amíg hibátlanul nem megy. A következő képeken láthatni a vakokat vezetőkutyáikkal az iskola előtti téren. Ha itt már megy minden kifogástalanul, következik a munka forgalmasabb utcákon, tereken, parkokban. Az oktatónak a kutya minden mozdulatát éber figyelemmel kell kísérni, hogy szükség esetén közbeléphessen. A vezetőkutyát csak a tanítás teljes befejeztével adják ki gazdájának. Hogy milyen értéket jelent vakoknak egy ilyen jól begyakorolt vezetőkutya, azt a következő képek mutatják. Nem kell sok idő hozzá, s megtanulja a villamos, az autobusz megálló helyeit, az útvonalat, amelyen gazdájának járnia kell. A vasúton való utazás sem jelent neki nagyobb nehézséget. Ha a vak a kutyája segítségét hosszú időn át akarja élvezni, úgy nagy súlyt kell helyeznie annak gondozására és ápolására. A következő képek ezt is bemutatják. Tisztaság és játék fokozza a kutya teljesítményét. A bőr- és szőrápolást különösen gondosan kell végezni. Minden két hétben meleg szappanos vízben meg kell füröszteni a kutyát, utána meleg vízzel jól leöblíteni s meleg helyre fektetni. A rendszeres fürdetést nem szabad elhanyagolni, mert a bőrére rakódó por viszketést okoz, s a kutya könnyen sebesre vakarhatja magát. Mikor szőre félig megszáradt, ki kell fésülni, hogy a meglazult szálak kihulljanak, s az esetleg tanyát vert férgeket eltávolítsuk. Füleit és szemeit is ápolni kell. Látni az egyik képen, hogyan törülik ki egy kutya füleit nedves vattacsomóval, amit perhydrol-oldatba mártottak. Szemeit langyos bórvízzel kell mosogatni. Fontos a kutya kényelmes elhelyezése. A kutya a jó fekvőhelyet éppen úgy szereti, mint az ember az ágyat. Más képek a kutyaólak takarítását szemléltetik. Tisztára seprik, súrolják, végül fertőtlenítik.
A film befejezéseként a vezetőkutyák írásban és képben tíz kérést intéznek a nézőkhöz. Ezek:
Ne símogassatok! Elvonjátok figyelmünket s megnehezítitek munkánkat.
Ne hívjatok! Nekünk mindenütt gazdánk mellett kell maradnunk.
Csak szóval segítsetek! Ha megfogtok vagy vezettek, az bizonytalanná tesz bennünket.
Vigyázzatok kutyáitokra! Ezáltal megóvtok az alkalmatlankodástól.
Ne kíváncsiskodjatok! Megszomorítjátok gazdánkat!
Engedjetek utat! Különben feleslegesen feltartóztattok.
Ne zavarjatok lökdöséssel! Gazdánk így elveszti tájékozódó képességét.
Figyeljetek a közlekedési szabályokra! Különben bennünket is veszélyeztettek.
Autók, legyetek ránk tekintettel! Mi nem vagyunk olyan gyorsak.
Ismerjetek fel minket idejekorán! Gazdáink fekete pontokkal tarkázott sárga karszalagot viselnek (Németországban), továbbá a mi szíjazatunk két piros kereszttel van megjelölve.
Végül köszönetet mondanak e kérések teljesítéséért.
(die Blindenwelt 1939 6.)
dr. Ferencz I..

Hirdetések.

Pipere-cikkek árusításához pénzes társat keres Bablena István, Mándok, Szabolcs-megye.
- Remington irodai írógép (kilences) 50 P-ért kapható; cím: özv. Baráthy Jánosné, Pestszentlőrinc, Pacsirta-u. 4.
- Klein-írókészüléket venne: Mezey Lajos, Biharnagybajom; Batári Sándor, Szeged, Somogyi-utca 11..

Hírek a nagyvilágból.

A „kanadai vakok nemzeti egyesülete" torontói műhelyében új iparágat vezetett be. Jó minőségű és aránylag olcsó padlóviaszt készíttet és pedig kizárólag vakokkal. Erre a körülményre a doboz felirata is utal: „blindcraft" („vakok készítménye").
- A belga rádióban a „Braille-liga" könyvtárosnője: de la Rouwiere kisasszony, a múlt év októberében két új belga vak költőről olvasott fel. Mindkét költő a korszerű versírás tetőpontján áll, és költeményeik méltán sorakoznak a belga és ezzel együtt a világirodalom remekei közé. Mindketten egyszerű szülők gyermekei s verseik a nép, a falu s a természet hangulatát tükrözik s közvetlen szépségükkel szívünkig hatnak.
- „Semmi sem új a nap alatt." Tudjuk, hogy a nyugati államokban (angol, francia) manapság több világtalan bíró működik. Könnyen azt hihetnők, hogy ez csak a nyugat és korunk vívmánya, de ennek ellenkezőjéről tanúskodik az alábbi régi keleti mese:
Te vagy a tolvaj!
Perzsa monda.
„Te vagy a tolvaj!" - Szól a falu vak bírája a tíz gyanúsított egyikéhez, akiket, kezüket a magáéba fogva, sorra kihallgatott. „Honnan gondolod ezt?" - Kérdi a tettes, mert tényleg ő volt az - „hiszen a látás képessége nem adatott meg neked." „De érzem, hogy ütőered olyan ijedten ugrál, mint a madár, ha görényt lát" - válaszolta a vak látó.
MM.
(die Frauenwelt 1938 7.)

Nők rovata.

Négy kötés-mintát adunk most közre, melyeket különösen pulloverek készítésére igen jól felhasználhatnak kézi-munkával foglalkozó sorstársnőink.
- 1. Csavart vagy copf-minta. Annyi szemre kell kezdeni, hogy a kezdő és végző szemen kívül a szemek száma hattal osztható legyen; a kezdő szem után lekötünk három síma szemet. Ezt a három szemet egy harmadik tűre átemeljük, de úgy, hogy a szál elől maradjon. Azzal a tűvel, amelyiken csak a kezdőszem maradt, kötünk tovább újabb három símát. Az-után a harmadik, lelógó tűt baloldalra vesszük, átcsavarjuk s a három szemet folytatólag símán lekötjük. Utána hat fordított szemet kötünk. Most újra három símát, mellyel úgy járunk el, mint előbb. Megint hat fordított és így az egész sor végig. A következő sort fordítva kötjük s így felváltva az egész mintát.
Ez a minta különösen férfi-pulloverek kötésére alkalmas. De készíthetünk vele női pullovert is; ilyenkor vékonyabb fonalat használjunk s a mintát hat helyett négy szemre vegyük.
- 2. Szövetszerű minta. - (A kezdő és végző szemet nem említjük.) 1. sor: egy síma, egyet leemelni, a szál elől marad; megint egy síma, egyet leemelni; így végig az egész sort. A 2. sort végig fordítva kötjük le. 3. sor: egyet leemelni, egy síma, megint egyet leemelni, egy sima, tehát ellenkezően, mint az első sort, az egészet végig. A páros sor mindig fordított. Ebből is szép és mutatós pullovert lehet készíteni.
- 3. Kockás, lépcsős minta. 1. sor: négy síma, négy fordított végig. Így kötünk négy sort egymás után, miáltal kockák keletkeznek. Az 5. sort két fordítottal kezdjük s ez-után négy síma, négy fordított, a sor végére két sima kerül. Így kötünk újabb négy sort, mire a kockák lépcsősen tolódnak el. A 9. sor négy fordított, négy síma; így ismét négy sor. A 13. sor két símával kezdődik, majd négy fordított, négy síma, a végén két fordított. A 17. sortól kezdve ugyanúgy, mint az elsőtől. Ezzel a mintával főként férfi-pullovereket készítenek.
- 4. Cakkos minta.
Páros számú szemre kezdjük. 1. sor: két síma, két fordított végig. 2. sor: egy fordított, az-után két síma, két fordított, a végén egy síma. 3. sor: két fordított, két síma végig. 4. sor: egy síma, ez-után két fordított, két síma, a végén egy fordított. Az 5. sor úgy megy, mint az első: két síma, két fordított végig. És folytatódnak a sorok úgy, mint az első négy.
A kezdő és végző szemet itt sem említettük külön, mert azt mindenki tudja, hogy ezekre a kötésnél mindig szükség van.
A cakkos minta úgy női, mint férfi-pulloverek készítésére igen alkalmas.
Aki pulloverek kötésére vállalkozik, annak azt ajánljuk, tanuljon meg mérték szerint dolgozni, mert a kezdő szemek száma a mintától és a nagyságtól is függ. Legjobb, ha a megrendelő maga ad papírból kiszabott mintát.
Legközelebbi számunkban pulloverek elkészítési módját fogjuk ismertetni.
SB.