ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Vakok Világa 1940. június


Vakok Világa
3. évf. 6. szám
1940. június

a Vakok Szövetsége kiadványa.
felelős szerkesztő:
dr. Vitéz Kassay Béla
Budapest 1. Fenyő-u. 7.
telefon: 156 121
postatakarékpénztár: 44744.
új pénztáros Lefort Géza, Budapest 14. Francia-út 42. (szombaton este 5-7 a Társaskörben)
telefon: 297 809
kiadóhivatal:
„Vakok Világa", Rákoshegy.

A VSZ tagdíja évi két pengő. A VV előfizetése évi egy P.

 

Tartalomjegyzék.

Búcsú dr. Tóth Zoltántól
A VSZ közgyűlése
Elnöki megnyitó
Titkári jelentés
Pénztári jelentés
„A vakok és a munka"
Melléklet: A föld története

Hirdetések.

Írni, olvasni, számolni jól tudó csökkentlátású leányt alkalmazna trafikjában, levélbeli megegyezés alapján: Soltész József, Sajóbábony, u.p. Sajóecseg.
- Kifogástalan állapotban levő tangó-harmonikát, és 28-soros írótáblát keres: Mundruczó Szidi, Gyula, 6., Erzsébet-u. 22.
Egy rövidített írású róm. kat. imakönyv vászonkötésben 3 P-ért kapható a VV kiadóhivatalában.

Búcsú dr. Tóth Zoltántól.

Búcsúzni jöttünk, búcsúzni a temetőbe, végbúcsút venni egy kedves halottól. Alig hihetjük, hogy ez igaz lehet, hogy nem csak gonosz álom játszik velünk!
Hiszen csak pár napja még, hogy együtt ültünk a zöld asztalnál, s hallgattuk nagy szándékoktól, meleg segíteni-akarástól átfűtött hangját, követtük kibontakozó terveinek merész röptét, amikben úgy lüktetett a megértő gondosság, együttérzés, a testvéri közösség tudata, mint egy melegen dobogó szív.
És most itt állunk mi is, sok-ezeren magyar vakok, hogy búcsút vegyünk tőle, örök búcsút, melyre sohasem következhet e földi életben boldog viszontlátás... Pedig milyen jó volt bekopogtatni hozzá, ha tanácsra, segítségre volt szükség! Milyen jó volt tudni, hogy van valaki, akinek szíve együttdobog a mienkkel, aki minden vakot testvérének tekint... Ti, rokonok, barátok, pályatársak, tanítványok és ismerősök! Ti csak a rokont, a barátot, a munkatársat és tanárt, a munkást és ismerőst ismertétek benne! Hogy ki volt ő valójában, hogy ki volt Tóth Zoltán, az ember, azt csak mi, vakok tudjuk!
Régen, amikor még csak kis körben dolgozott s az állami intézetben erősítette, egyenesítgette a sok apró palántát, akik tétova mozdulatokkal keresték helyüket a nagy idegenben, a másoknak berendezett világban. Hány sápadt arcocskáról törölte le a kibuggyanó könnyeket. Hány remegő kis lélekben csitította el a szorongó aggodalmakat. Később, amikor gondoskodása kiterjedhetett az egészre, kutató tekintete felmérte a szomorú távlatot, lelke bejárta az egész térséget, melyen itt is, ott is gyámoltalanul állanak árva magyarok, segítésre kész kezet kereső, magukra hagyott vakok. Mi tudjuk, ki volt Tóth Zoltán, az ember, akinek szíve és segítő készsége mindig tárva volt minden vak előtt, aki jó volt mindenkihez és ha egyebet nem tudott, egy barátságos szót, egy biztató kézszorítást juttatott mindenkinek. Ne mondja senki, hogy ez csekélység! Mi tudjuk csak, mit éreztünk, mikor jóságos kézzel enyhítgette sebeink fájdalmát. Csak azok a gyermekek tudják, mit éreztek, akiknek ágya szélére ülve óvatos kézzel bontogatta a gátlásokat, a lenyűgöző sorskötelékeket, amelyekkel a vakság köti gúzsba és teszi bátortalanná, élhetetlenné a segítség nélkül álló vakot.
És most itt hagyott bennünket örökre, s átköltözött a másik hazába, oda, ahol örök világosság fényeskedik az Úr minden választottjának, ahol az örök világosság látóvá teszi a vak szemeket is. Mi magunkra maradtunk, de ő, ő nincsen egyedül! Ezer és ezer sorstársunk várja, hogy immár látóvá vált szemekkel megláthassák azt a nemes lelket, aki egész földi életét nekik áldozta, hogy boldog menetben kísérjék az Úr zsámolya elé, hogy bizonyságot tegyenek róla, ahogyan ő is bizonyságot tett róluk itt e földön. És mi, akiket itt hagyott, ezernyi-ezer árva magyar vak határokon innen és határokon túl, búcsúzunk tőle!
Búcsúzik a Vakok Betegsegélyző Társasköre, búcsúzik a Vakok Szövetsége s minden intézeteken kívül élő vak. Búcsúzunk, de hisszük, hogy a fényes magasságból is letekintesz ránk, árva magyar vakokra. Köszönjük neked Tóth Zoltán, hogy jó voltál hozzánk, köszönjük, hogy nem hagytál magunkra, mikor egyedül voltunk, hogy nem hagytál fázni, amikor fáztunk, éhezni, mikor éheztünk, nem hagytál rongyoskodni, amikor ruhátlanok voltunk.
Isten veled! Adjon neked a Mindenható boldog békességet, örök nyugalmat s helyetted melegszívű édesapát az árva magyar vakoknak...!

Dr. Tóth Zoltán, a m. kir. áll. Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola igazgatója, a Vakokat Gyámolító Magyarországi Egyesületek orsz. előadója 1883. dec. 5-én született Nagykesziben, Komárom-m.. Ref. vallású. Érettségit tett a bpesti Lónyai-utcai főgimnáziumban. Léván szerzett elemi iskolai tanítói oklevelet, majd a Gyógypedagógiai Tanárképzőt látogatta, végül a Pázmány P. t. egyetemen természetrajz és vegytanból tanári oklevelet nyert. Doktorátust tett lélektan, pedagógia s filozófiából. A Gyógypedagógiai Tanárképző elvégzése után a József nádor-intézet tanáraként működött 1906-1919-ig. Megszervezte a vakok természetrajzi szertárát s laboratóriumát, önképzőkörét, s részt vett a könyvtár megalapításában. Tanított a gyámolító egylet Ifjú Vakok Iskolájában, része volt a gr. Andrássy-önképzőkör szervezésében is. A háború alatt a rokkantsági és az orsz. hadigondozó hivatalban működött. 1919. óta volt a Vakokat Gyámolító orsz. egyesület igazgatója. 1922-ben a Gyógypedagógiai Főiskola tanára, két évvel később igazgatója lett. 1922-1924 között átszervezte a magyarországi vakokat foglalkoztató egyesületeket, s a Vakokat Gyámolító Magyarországi Egyesületek Orsz. Elnöksége első ülésén országos előadóvá választották. E minőségében ellenőrizte az egyesületek tevékenységét s gazdálkodását. A gyámolító egylet fejlesztésében nagy érdemeket szerzett.
...y

A Vakok Szövetsége 1940. évi rendes közgyűlése.

Eddig sohasem látott számban jelentek meg a tagok május 26-án a kat. kör helyiségében. A hatalmas teremben egyetlen üres hely sem maradt. Az elnök tíz óra után nyitotta meg az ülést. Üdvözölte Schreiner Ferenc és Schnitzl Gusztáv igazgatókat, a vezetésük alatt álló intézetek képviselőit; a többi vendégeket, a vidékről érkezett tagokat s minden jelenlévőt. Napi-rend előtt kegyeletes szavakkal emlékezett meg az elhúnyt Vető János és dr. Tóth Zoltán igazgatókról; jelentette, hogy temetésükön a szövetség hivatalosan képviseltette magát, sírjukra koszorút helyezett, s kérte a közgyűlést, hogy emléküket jegyzőkönyvben örökítse meg.
A következő oldalon közölt megnyitó beszédében a szöv. célját vázolta. Utána a titkári jelentés hangzott el (218. old.) majd a pénztári jelentés (237. old.), melynek különösen bevételi tételei keltettek nagy örömet. Néhány felszólalás s a kért felvilágosítások megadása után a közgyűlés a jelentéseket elismeréssel tudomásul vette s köszönetet mondott a vezetőségnek eddig teljesített nagyértékű munkájáért.

Elnöki megnyitó.

Ismét elmúlt egy esztendő, immár a harmadik, amelyben önök a szövetség élére hívtak bennünket, hogy a magyar vakokat az eddiginél kevésbbé göröngyös úton vezessük. Évről évre beszámoltunk az eredményekről, a tervekről, a reményekről és hitünkről, amellyel a jövő elé nézünk; s rögtön meghallják az utólsó év össze-foglalóját is, amit részleteiben már úgy is ismer mindenki. Nem is tennék szót felőlük, ha nem történt volna valami, amely mellett nem akarunk, nem mehetünk el a nélkül, hogy ne beszélünk róla. Alapjában véve nem nagy dolog az egész, mind-össze annyi, hogy egy magyar vak, szövetségünk egyik tagja azt a megjegyzést tette működésünkre, hogy a szövetség ezévben sem valósította meg az egy éve kitűzött feladatait. Jól tudjuk, hogy bírálni minden tagnak joga van, s hogy ez alól a bírálat alól egyetlen vezetőség sem vonhatja ki magát. Különben is, aki közügyekkel foglalkozik, kell is, hogy érezze, hogy egy testület, egész közösség szeme függ rajta, s hogy minden lépését, minden szavát mérlegre teszik, mert így állandóan éberen él benne a felelősségérzet, s ez ténykedését óvatossá, munkáját komolyabbá, viselkedését szolgálat-készebbé teszi. Az önhatalmúság, a túlzott biztosság érzete nem egyszer megöli a munka-készséget, csökkenti a szolgálatkészséget, s nem ritkán öncélúvá teszi az egész intézményt. Ezt mind tudjuk, sőt tudjuk azt is, hogy a bírálat, amely itt-ott elhangzik, nem is alapszik mindig a tények helyes ismeretén; néha nem is jóakaraton alapszik. Tájékozatlanság, egyéni érdek, sértett hiúság, sok hiábavaló szót szül. Könnyen lehet hát, hogy ez a kritika is csak annyit jelentett, hogy az illető a vakok szövetsége legfontosabb feladatának egy hangverseny rendezését tekinti, ez volt ugyanis felhozott érve. Nem kell önök előtt bizonyítanom, hogy mennyi súlyosabb kérdés vár útunkon megoldásra, sem azt, hogy a mai komor idők mennyire nem voltak alkalmasak reprezentatív hangversenyek rendezésére. Ha még-is szóba hozom a kérdést: beváltotta-e ígéreteit, eleget tett-e feladatának a vakok szövetsége, azért teszem, mert úgy érzem, beszélnünk kell róla, és világos szavakkal körvonalaznunk kell, hogy mi a feladata a magyar vakok szövetségének, mik azok a célok, amiket magunk elé kell tűznünk, ne-hogy abba a hibába essünk, hogy túl alacsonyról nézve, át ne tudjuk tekinteni a megoldásra váró kérdések egész tömegét, vagy, erőnket alábecsülve, ne merjünk nekivágni talán a legfontosabbaknak, vagy, a tagok várjanak oly eredményeket, amiket szövetségünk - természeténél fogva - nem érhet el.
Alapszabályunk 3. pontja így hangzik: „A szövetség célja: szellemi kapocs létesítése a vakok között, a látók társadalmának a lehetségig való felvilágosítása, a vakok képességeiről, a vakok kenyérkereset-képességének emelése, a tagok általános műveltségének fokozása, a vakok más, közös érdekeinek előmozdítása és támogatása." Vizsgáljuk sorra ezeket a feladatokat, s lássuk, mik a tennivalók, s mit tett megvalósításukra a vakok szövetsége.
1. Szellemi kapocs létesítése a vakok között. Nagy jelentőségű, értékében fel nem becsülhető valami az össze-tartozóság érzése, mely nélkül a magános vak, akitől legközelebbi sorstársa 50-100 Kmre van néha; de ha a szomszéd utcában lenne is, mindketten magukra hagyva, társtalanul, lehetőségek és remények nélkül élik életüket, melynek legkimagaslóbb eseményei a táplálkozás, az alvás, és mint a legfőbb jó: a levelezés! Nem tudnak róla, mi történik a nagy-világban, mit akarnak és mit valósítottak meg mások, mire törekedjék, s mi az, amit még várhat az élettől. Két éve múlt, hogy megindítottuk a Vakok Világát. 600-nál több sorstársunknak küldtük el az első számot, hogy bemutatkozzék, s szeretetét, jóindulatát kérje. Alig 200-an, tehát csak minden harmadik vak, írt érte, pedig az előfizetési díjat úgy szabtuk meg, hogy még a legszegényebbnek se jelentsen terhet. Ma 300-on felül van előfizetőink száma, de olvasónk ennél jóval több van, mert egy-egy példányt többen is olvasnak. A havonta tervezett mellékletek az olvasók számát bizonyára még növelni fogják. Ez az olvasótábor csak igen kis része a magyar vakoknak, de a lap még-is közép-pontot képez, melyről mindenki tud, s melynek szerkesztőjéhez mind több olyan vak fordul, akinek létezéséről addig nem tudott senki, s ez az igazi jelentősége a lapnak: a szellemi kapocs egyre több vakot kapcsol össze, egyre több előtt csillantja meg a reményt, hogy megvirrad még valaha!
2. "A látók társadalmának a lehetségig való felvilágosítása" nem kisebb jelentőségű. Hogy mi ebben az irányban is megtesszünk mindent, ami tőlünk és lehetőségeinktől telik, azt bizonyítják a napi és képeslapokban megjelent írásaink, a rádióban elhangzott felolvasásaink, arról a számtalan hivatalos és magánbeszélgetésről nem is szólva, amelyek, ha mást nem is, annyit bizonnyal elértek, hogy a nagy-közönség lelkében egyre halványodik a kép, amely a régi idők szomorú vakját rögzítette meg bennük, s lassan kialakul az új, élni és dolgozni akaró, erőtől és akarástól duzzadó vak fogalma.
3. „A vakok kenyérkereső-képességének növelése" az a pont, amelyre minden, vakokkal foglalkozó egyesületnek, mint legfőbb cél elérésére, törekednie kell. Szövetségünk ebben a tekintetben erejét messze meghaladó erőfeszítéseket tett fennállásának első napja óta. Nem feladatom, hogy részletekről számoljak be, de hogy a Vakok Szövetsége eddig is többet tett, mint amit vártak tőle, s feltételeztek róla, azt mindenki tudja. A tervek pedig, amelyek most érnek, olyan reményekkel biztatnak, amik feljogosítanak arra is, hogy rózsásabb színben lássuk a vakok világát. Ezek a tervek vannak hivatva a 4. pontnak, „a tagok általános műveltségének fokozását" is, amit különben lapunk és mellékletei már-is szolgálnak.
5. Pont „a tagok egyéb érdekeinek előmozdítása és felkarolása". Ma már minden magyar vak tudja, hogy a Vakok Szövetsége az egész vakság szolgálatában áll, és nem tesz különbséget vak és vak között, amikor felkarolja a legelhagyatottabbat is, és nem szegődik harcosává önös érdekeknek. Nem hangzatos szólam, hogy szövetségünk a vakokért van s nem szolgál mást, csak a vakok érdekeit, de ebben az-után nem ismer fáradtságot. A részleteket, a most lezáródó év eredményeit a titkári és pénztári jelentések tárják önök elé. Amikor ezek meghallgatásához szíves türelmüket kérem, kérem egyben azt is, hogy a beszámolókat meghallgatva érezzék mögöttük azt a csüggedést, fáradtságot nem ismerő munkát, azt a sok, nem egyszer sikertelenségbe fúlt kezdeményezést, álmatlan éjszakák töprengéseit, órák hosszat tartó tanácskozásokat, önfeláldozást és igénytelen félreállást, amellyel a szövetség minden tisztviselője és munkatársa feladatát elvégezte. Ne feledjék, hogy valamennyi ellenszolgáltatás nélkül dolgozott, s egyetlen jutalma az önök megillető és buzdító elismerése, amellyel, kérem, ne takarékoskodjanak azokkal szemben, akik mindig és mindenben önökért dolgoztak.
dr. v. Kassay.

Titkári jelentés.

Szövetségünk életében ismét lepergett egy esztendő. Hála a jó Istennek, ez az év eredményeiben gazdagabb a múltaknál. Rá kell itt mutatnom nemcsak azokra a kedvezményekre és előnyökre, amelyeket tagjaink már régen vártak, ha-nem a szövetség súlyának és tekintélyének megnövekedése a társadalom és hatóságok előtt, ami egyben a vakok ügyének felkarolása és előbbrevitele tekintetében nem kis jelentőségű. Felesleges mondanom, hogy mindezt kizárólag elnökünk fáradhatatlan tevékenykedésének köszönhetjük; ránk, a vezetőség többi tagjaira, csak az elért eredmények nyomán jelentkezett munka végzése hárult. Eredményes munkásságunk következménye tagjaink számának növekedése, ebből az egyesületi élet elevenebb lüktetése. A nagyobb taglétszám s a bizalom megnövekedése eredményezte, hogy szövetségünk anyagi ereje is nőtt, s lehetővé tette, hogy beszerezzük a rég nélkülözött eszközöket, s velük a tagok érdekeit fokozott mértékben szolgálhassuk.
Rátérve részletes beszámolónkra, fájdalommal jelentem, hogy két tagunk, munkában és érdemekben gazdag élet után elhúnyt. Muradin Péter Budapest, s Papp József, Mindszent, Csongrád-megye, kiszabadultak a sötétségből, a földi rabságból s bizonyára boldogok az örök világosságban. Taglétszámunk tavalyi közgyűlésünk után 368 volt. Az októberi választmányi gyűlés 91 rendes és egy tagjelöltet vett fel, az imént megtartott választmányi gyűlés újabb 119 rendes tagot vett fel. A szaporulat 210 rendes tag, egy tagjelölt. Veszteség 2 rendes tag, gyarapodás tehát 208 rendes tag s 1 tagjelölt; össz-létszám 576 rendes tag s egy tagjelölt. Csak mellékesen említem meg, hogy a tagok száma a 3 év alatt, ami-óta szövetségünk új életre lendült, több, mint megháromszorozódott. Az elmúlt polgári évben váltottuk valóra a vakok régi álmát, a kedvezményes villamosjegy-igazolványt. Önök hallották, hogy a Beszkárt eleinte csak 100, később 150 budapesti dolgozó vaknak adta meg az igazolvány nyujtotta előnyt. Elnökünk lankadatlan kitartása és után-járása azonban kibővítette a részletsikert, s már az év végén 243 vak utazott kedvezményes igazolvánnyal. A napokban újabb 75 új igazolványt állított ki előterjesztésünkre a Beszkárt, s ahogy a miniszteriumban folytatott tárgyalásairól elnökünk röviden megjegyezte, remény van rá, hogy a jövőben számbeli korlátozás nélkül valamennyi budapesti dolgozó vak megkaphatja a VSZ előterjesztése alapján. Nagy szükségünk is van rá, mert az igazolványokért egyre többen jelentkeznek, nem kevés olyan is, akikről az-előtt nem is tudtunk, akik sem szövetségi életünk, sem az általános vakügyi kérdések iránt nem érdeklődtek. Nem kell bizonygatnom, hogy a jegykedvezmény mekkora szolgálatot tesz valamennyiünknek. Indítványozom tehát, hogy a közgyűlés szavazzon köszönetet a Beszkárt igazgatóságának s fejezze ki háláját megértő segítségéért Perczel György vezérigazgató és dr. Saly Géza igazgató uraknak.
A vezetőség nem hanyagolta el vidéki tagjai érdekeit sem. Több vidéki városban is sikerült kedvezményes villamos-utazást kieszközölni az ott élő vakoknak. Kassán szövetségi arcképes igazolványunk felmutatása alapján állít ki a villamosvasút-társaság kedvezményes jegy váltására jogosító igazolványt, Debrecen, Szeged és Szombathelyen pedig arcképes tagsági igazolványunk felmutatására a kalauz ad olcsóbb jegyet tagjainknak. Megemlítem itt, hogy az előnyökre való tekintettel, különösen vidékről, sok olyan tagjelentkezéssel kell számolnunk, amelynél a magát vaknak mondó egyént nem ismerjük, aki akár jóllátó is lehet. Éppen ezért az ismeretlenektől megkívánjuk, hogy magukat, ill. vakságukat hatósági vagy kórházi bizonyítvánnyal igazolják. Bélyeg nem kell a bizonyítványra. Ez tehát nem zaklatás, ha-nem óvatosság s köteles védekezés az esetleges álvakok ellen. Különösen kötelességünkké tette ezt másik nagy eredményünk, a vasúti félárú jegy váltására jogosító igazolvány. Ennek ügye régi sérelme a magyar vakoknak. Mostanáig a Máv évi 3 jegyet engedélyezett az intézetekben s azokon kívül élő vakoknak. Ezeket, amint önök is tudják, csak Karácsonykor, Húsvétkor s a nyári szünidő előtt lehetett a gyámolító és foglalkoztató intézetek útján kérnünk. Hogy ez nem volt alkalmas megoldás, azt mindnyájan jól tudjuk. Az időhöz kötöttség miatt legtöbben minden alkalommal kértek igazolványt, arra való tekintet nélkül, hogy van-e kilátásuk utazásra s ezt nem is vehetjük tőlük rossz néven. Így sok igazolvány ment kárba, de nem egyet el is adott tulajdonosa, nem lévén semmi, amivel az utazónak igazolnia kellene magát. Ez pedig, ha a Máv-igazgatóság tudomására jut, egyszer s mindenkorra lehetetlenné teszi a meglevő kedvezményt is, nemhogy annak bővítéséről lehessen szó. Elnökünk közel egy éven át folytatott megbeszéléseket a Máv igazgatóságával s a ker. min.-val. Ezek eredmények. Elértük, hogy szövetségünk tagjai a mi előterjesztésünkre havonta kaphatnak igazolványt. Ez nem azt jelenti, hogy valamennyiünknek korlátlan utazásra van joga, ha-nem azt, hogy azok, akik évente háromnál többször utaznak, igénybe vehetik a nem-utazókra eső jegy-felesleget. Tehát ez-után is csak 3 félárújegy váltására jogosító igazolványt kaphatnak évente, de ezek nincsenek meghatározott időkhöz kötve. Elnökünk megállapította a Máv igazgatóságával karöltve azt a legmagasabb jegymennyiséget, amelyre a szövetség tagjainak évente szükségük lehet, s ezen a mennyiségen belül az előterjesztés, ill. elosztás jogát a szövetségre bízta. Ne kérjen tehát igazolványt csak az, aki valóban akar utazni, mert jut mindenkinek. A kiállítási díj a vak és kísérője igazolványáért összesen csak negyven fillér. Az igazolványok gyorsvonatra is érvényesek, de ez-után is csak a 3. kocsiosztályra. A kéréseket minden hó utolsó napján dolgozzák fel, kérjük tehát a következő hónapra vonatkozó igazolványigényléseket legkésőbb minden hó 25-én postára adni, hogy 28-án feltétlenül kezünkben lehessen. Önk. értetődik, hogy kivételes esetekben más időpontban is megszerezzük az igazolványt, ez azonban legyen valóban kivétel. A most tárgyalt kedvezmény egy-egy utazásra való s nem felelhet meg annak, aki üzletszerűen utazik naponta vagy legalább hetenként többször. Ezek részére olyan megoldást találtunk, melynek értelmében előterjesztésünkre havi, ill. évi bérletjegyet kaphat a vak, melynek ára a havi bérletjegynél ugyanaz, amit a látók fizetnek érte, de utazhat vele a vak és kísérője. Az évi bérlet ára 50 P, tehát fele annak, amit más fizet érte. Felmutatására félárú jegyet szolgáltat ki minden vasúti pénztár, ezzel is két személy, a vak és kísérője utazhat. Akit közelebbről érdekelnek ezek a kedvezmények, forduljon a VV szerkesztőségéhez. Ezekkel a kedvezményekkel kapcsolatban felhívással kell tagjainkhoz fordulnom. Mindenki tudja, milyen nagy jelentőségűek a mi szempontunkból, s hogy mennyire fájna, ha elvesztenénk bár-melyiket. Pedig veszélyben forognak! Veszélyeztetik azok, akik könnyelműen, sokszor csupa legénykedésből úgy viselkednek, mint aki lát. Újságot, könyvet olvasnak vasúton, villamoson, s ezzel nemcsak az utazóközönség, ha-nem a hivatalos személyek gyanúját is felébresztik azt a hitet keltve, hogy szövetségünk nem kezeli kellő gonddal a kiválogatást, s olyanoknak is juttat igazolványt, akik nem szorulnak rá, ez pedig nagy kockázatot jelent. Éppen ezért nyomatékosan figyelmeztetjük azokat, akik igazolvánnyal utaznak, hogy ne viselkedjenek úgy, mint aki jól lát. A nagyközönség nem tudja azt, hogy akinek apró pont- vagy réslátása van, az olvasni ugyan tudhat, de gyakorlatilag vak s ha nem úgy viselkedik, az csak fegyelmezetlenségéből folyik. Ezzel azonban árt nemcsak önmagának, ha-nem valamennyiünknek, az ilyet tehát el kell tagjaink sorából távolítanunk. A Beszkárt igazgatóságával megegyeztünk abban, hogy a kalauzok elveszik azok igazolványát, akiknek viselkedése gyanús, és szövetségünk megindítja ellene az eljárást.
Jelentem a közgyűlésnek, hogy az októberi választmányi ülés utasította a vezetőséget, hogy a húsz-éves multra visszatekintő magyar rövidített pontírást az elmúlt évek tapasztalatainak megfelelően átdolgozta, s erről új, összefoglaló tankönyvet adjon ki. Úgy az átdolgozás, mint a tankönyv elkészült, az utóbbi meghaladja a 200 oldal terjedelmet. Sokszorosításához az új nyomdagép megérkezését várjuk. A rövidírás hatályosabb terjesztésére és a tanulási kedv fokozására tisztelettel javasolom, tűzzön ki a szövetség versenydíjakat a József nádor-intézetben történő rövidírású versenyekre, melyeket évenként megrendeznénk, még pedig egyet előolvasott szöveg, egyet pedig kézbeadott teljesírású szöveg leírására. Mindkétféle versenyre 15, 10 és 5 pengős díjakat javaslok. Erre vonatkozólag a József nádor-intézet igazgatójával már tárgyalást is folytattunk. Hasonló versenyeket vettünk tervbe azok részére is, akik az intézetet már elhagyták.
Az iparügyi miniszterium a kisipari kölcsönt rendszerint mestervizsgához köti. Kérem a közgyűlést, utasítsa a vezetőséget, hogy a mestervizsgákhoz szükséges szakkönyveket pontírásba irassa át.
Örömmel jelentem, hogy a Gamma-gyár a VV szerkesztőségének egy diktálógépet ajándékozott, öt hengerrel és csiszológéppel együtt. A gép üzemképes és nagy szolgálatokat tesz a szerkesztésben. Ugyan-csak ajándékba kaptunk özv. Frommer Rudolfné őméltóságától egy nyomdagépet, amely kéziszedéssel dolgozik s így csak lassúbb munkáknál használható.
A színházak igazgatósága ebben az évben is sok esetben bocsájtott jegyeket tagjaink rendelkezésére, ez azonban jóval kevesebbszer történt, mint az előző években. Ennek oka egyfelől az, hogy amelyik színháznak sikerült ú.n. kasszadarabot színrehozni, az ezt játszotta néha egész idényben. Másik oka, hogy az állami színházak kormánybiztosa sokáig nem döntött felőlünk. A hangversenyek, melyek eddig hétről-hétre rendelkezésre álltak, ez idén csak kivételesen nyíltak meg előttünk. Rendezőik ugyanis olcsó bérletrendszert vezettek be, ami zsúfolt nézőtereket eredményezett. Hiába, ami a rendezőségnek jó, az nekünk hátrányos. Ezzel kapcsolatban is rá kell egy kínos dologra mutatnom. Egyik tagtársunk minden előzetes megbeszélés vagy éppen megbízás nélkül nekiindult s két színház titkárját is felkereste, természetes, a szövetség nevében, hogy tőlük jegyeket kérjen. Önhatalmúan hívott meg résztvevőket s úgy viselkedett, mint aki a szövetség meghatalmazottja. Ez volt a kisebbik baj. Nagyobb hiba volt az, hogy a színházi titkárokkal olyan hangon beszélt, olyan követelőn lépett fel, hogy azok elnökünkhöz fordultak magyarázatért. Ennek kínos voltát nem kell ecsetelnem. Az illető ellen nem tettünk lépéseket, eljárását azonban e helyről bélyegzem meg.
Az elmúlt nyáron is rendeztünk hajókirándulásokat, ezek azonban nem lehettek olyan népesek, mint a régiek, mert a hajóstársaság csak korlátolt lehetőségeket bocsájt rendelkezésünkre. Csak kisebb társaságok indulhatnak előre megállapodva a részletekben, ami nagyon nehézkessé teszi a dolgot. Szövetségünk kedvenc gyermeke, a Vakok Világa immár betöltötte második évét. Nagy szó ez, ha meggondoljuk, hogy a magunk erejéből tartjuk fenn, s hogy eddig ily hosszúéletű hasonló kezdeményezés nem volt. De nem-csak hogy él, ha-nem fejlődik s növekedik. Ha Isten is úgy akarja, hamarosan meglesz minden gépünk lapunk előállításához, mert az 1938-ban vásárolt öreg Guttenberg-sajtó mellé papírvágó és lemezíró-gépet is vettünk. Utóbbi ugyan még úton van, s a mai bizonytalan viszonyok között valóban Isten segítsége kell hozzá, hogy idegen országokon keresztül baj nélkül ideérjen, de nincs okunk akaratában kételkedni s ez adná meg lapunk fejlődésének az igazi lökést. Állandó havi melléklet szépirodalmi, tudományos és ismeretterjesztő tartalom tenné kedveltebbé és elterjedtebbé a lapot. A kérdés azonban, amelyre önöknek kell a választ megadni, hogy a költségeket milyen mértékben kell áthárítanunk a mellékletek olvasóira. Ez a költség, 200 példányt számítva, számonként 3 FT tesz ki, ami a VV mai terjedelmében megjelenő mellékletért nem jelent nagy kiadást. Kb. 26.000 betűhelyre tervezett melléklet s a lap maga a nyomdász és lemezíró munkájának feltétlen díjazását követeli meg, amire az új tisztikar kell, hogy javaslatot tegyen a közgyűlésnek. Én csak arról számolok még be, hogy a VV olvasóinak száma 350 körül van, s amint a pénztári jelentésből halljuk majd, nem is kell ráfizetnünk. Igaz, hogy a papírt elnökünk a v.k. min. útján az iskoláktól szerzi meg s a lemezanyagot a Rimamurány-Salgó-Tarjáni r.t. ajándékozza. De még így is örvendetes, hogy olvasóink mennyire felkarolják ezt az egyetlen magyar pontírásos lapot. Nem mondhatjuk el ugyanezt kottakiadványunkról, amely pedig ugyan-csak egyetlen s hézagpótló. Alig van néhány előfizetője, s e miatt nem is lehet fejlesztésére gondolnunk. Kívánatos volna, hogy többen érdeklődjenek iránta. Amint a lapból önök is tudják, hosszú várakozás után kezünkben van a sajtóengedély, s a nyomtatványok megjelenése ezzel törvényes alapot nyert. Nem kisebb jelentősége van annak is, hogy anyagi erőnk megengedte, hogy nemcsak a már említett papírvágó s lemezíró-gépet, ha-nem egy pontíró s egy síkírógépet is vegyünk. Így már csak az állandó hivatalos helyiség hiányzik, hogy úgy nyomdánk, mint irodánk lehessen, mert utóbbihoz a rendes fizetéssel bíró gépírónő is megvan.
Megemlítem még azt is, hogy tagjainkat íráshoz felvágott s táblájukhoz illő olcsó írópapírral, a szegényeket ingyen táblával, papírral látjuk el. Nagy erőfeszítéseket teszünk arra is, hogy tagjainknak munkát szerezzünk. Örömmel jelentjük, hogy két próba-munkásunk már dolgozik két gyárban, s megvan rá a remény, hogy számuk rövidesen emelkedni fog. Erről részletesen még nem nyilatkozhatunk, de annak idején a VV hasábjain beszámolunk róla. Kellő időben közzétesszük a jelentkezési felhívást is. Itt említjük meg, hogy a földmívelésügyi min.-mal megállapodtunk benne, hogy a mezőgazdasági kamarák azoknak a vakoknak, akiknek van hozzá helyük s módjuk, most ősszel olcsó fajbaromfit bocsájt rendelkezésére, hogy ezzel jövedelemhez jussanak. Felhívjuk azokat, akiket érdekel, írják meg lapunk szerkesztőségéhez, milyen baromfi-fajtát, tyúk, liba, kacsa, óhajtanának nevelni. Szó van róla, hogy némi fizetési kedvezményt is kaphassunk. Ez azonban bizonytalan. Jó volna, ha ebben a kezdeményezésben is minél többen vennének részt, mert ezzel sokan juthatnának, ha nem is megélhetéshez, de kisebb-nagyobb jövedelemhez.
Ezekben óhajtottam beszámolni egyévi működésünkről. Nem kételkedem benne, hogy önök megértik, mit jelentenek az előadottak s tudomásul veszik jelentésemet.
Balkay

Pénztári jelentés.

Vagyon:
Áthozott 1938-ról 1123,37 P
Tagdíjakból 822,00 P
Előfizetési díjak 295,60 P
Adományokból 294,60 P
Nyomdaalapra 644,23 P
Karácsonyi akcióra 485,49 P
Kölcsönökből 324,00 P
Ptk. kamat 18,69 P
Igazolványdíjakból 223,50 P
Papírakcióból 1023,57 P
Különfélékből 145,58 P
Összesen 4400,63 P

Teher:
Irodai kiadások 105,84 P
Nyomtatványok 109,76 P
Telefon 78,41 P
Bélyegekre 51,26 P
Gépírónő fizetése 28,10 P
Útiszámlák 19,10 P
Vakok Világa 65,48 P
Kottakiadványunkra 45,53 P
Gépjavításra 81,02 P
Új gépekért 2037,26 P
Rajzpapírszállítás 152,20 P
Egyéb kiadások 110,17 P
Kölcsönökre 206,00 P
Adományokul 506,30 P
Elszámolásra kiadva 300,00 P
Sajtókamarai díj 30,00 P
Összesen 3926,43 P

Összes bevétel 5400,63 P
Összes kiadás 3926,43 P
Átvitel 1940. évre 1474,20 P
Pám László, pénztáros.

Jóváhagyta a közgyűlés az 1940. évre előirányzott költségvetést is.
Holley Béla indítványára eltekint a közgyűlés a korelnök állításának formaságától s egyhangú lelkesedéssel kérte fel az eddigi tisztikart a tovább-munkálkodásra. Az elnök meghatottan köszönte a bizalom megnyílvánulását. Bejelentette, hogy Pám László pénztárosi megbízatásáról lemond, mert nem tud sűrűbben bejárni a fővárosba, hogy a tagok rendelkezésére lehessen. Helyébe Lefort Gézát választotta meg a közgyűlés, és a síkírású könyvek vezetésére Orsovai Gyuláné látó hölgyet kérte fel. A választmány névsorában is kisebb változtatásokat határozott el a közgyűlés. Ez-után az indítványokra került a sor. Fekete Sándor kosárfonó-mester sorstársunk írásban beküldött indítványában kérte a vezetőséget, tegyen lépéseket, hogy az önálló vak iparosok kiállíthassanak az árumintavásáron s ehhez kedvezményeket kapjanak. A közgyűlés az indítványt egyhangúlag magáévá tette. Több kisebb jelentőségű ügy megbeszélése után a közgyűlés egy órakor lelkes hangulatban ért véget.
Lapunk szűk terjedelme miatt részletesebb beszámolót nem adhatunk. A közgyűlést megelőző választmányi ülésen felvett új tagok névsorát, éppen úgy, mint a címlapot és hirdetéseket csak a borítóíven nyomtathattuk.

„A vakok és a munka"

címen június 25-én, kedden d.u. 17 óra 40 perckor Budapest 1. sugározza elnökünk dr. v. Kassay Béla előadását.

A most felvett tagok névsora: Alt S., Altmaier F., Ambrus Fr., Balla I., Bauer B., Bereginé, Bíró I., Bodnár F., Bogdán E., Bosánszky F., Bruckner L., Bugyik I., Burján M., Cene I., Cincás Gy., Craveró B., Csillag L., Csokonay V. G., Deézsi F.-né, Dénes M., Egri M., Farkas L., Fejes I., Gonda J., Gerő L., Gyurisán J., Hedrich S., Herr Gy.-né, Hinger B., Hlatki Schlichter Gy., Horvát E., Huszák J., Jakab A., Jámbor M., Jeremiás E., Kecskés M., Keindl I., Kemény J., Killmann V., Kiss Gyula, Kiss Károly, Kiss Tóth I.-né, Kisvárdai E. Jároli róza, Klein K.-né, Kohn B., Kovács József, Kovács Mihály, Kovács Sándor, Krenn M., Kulcsár J., Kurucsay I., Kutasa R., Kúti I., Lampeck J., Landy J., Larisch P., Lohnert K., Lovász Gy., Lukács K., Máró I., Mikec M., Molnár Benedek, Molnár Mária, Molnár Szilvia, Muradin P.-né, Nagy Róza, Nagy Sarolta, Nemes A., Néray L., Pálffy S., Panczer A., Pecznyík M., Petrovics E., Péntek A., Pichler R., Pintér M., Pruckner N., Raskó Gy.-né, Ratesz J., Rácz J.-né, Reichart Kornélné, Réti V., Rieschl M., Rohoska E., Rózsa E., Salamon F., Sági J., Spangel A., Stern S., Strausz K.-né, Szabó Emilia, Szabó Gyula, Szendefi A., Szentiványi E., Szilágyi A-né, Tímár Jenő, Tímár Jenőné, Till M., Tóth István, Tóth János, Varga Ö., Varró M., Vasvári A., Váradi M., Vörös J., Werner J., Závodszky Á., Zsoldos J..

doboz alja
oldal alja